Elmarad a december 1-i tűzijáték – jelentette be a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal sajtóosztálya. A román nemzeti ünnep alkalmából minden évben megrendezett tűzijáték ezúttal a bukaresti Coletiv klub, valamint a párizsi terrortatámadások áldozataival való együttérzésből marad el.
Hatodik alkalommal szervez adventi ünnepséget Sepsiszentgyörgy önkormányzata a város központjában.
A következő két hétben Erdélyben lesz a leghidegebb a Kárpátoktól nyugatra - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.
December 11-ig utalják át a Szülőföldön magyarul támogatás összegét az utolsó olyan sikeresen pályázóknak is, akik rendelkeznek az OTP Bank által kiadott bankkártyával.
Vélhetően egy rossz állapotú kémény okozott tüzet egy ház padlásán a Bihar megyei Szóvárhegyen Szóvárhegy (Picleu) szombaton. Az élesdi tűzoltók eloltották a tüzet, sérülés nem történt, a famennyezetből körülbelül három négyzetméternyi semmisült meg.
Idén is sepsiszentgyörgyi felvonulásra hívja híveit december elsejére, a román nemzeti ünnepre a szélsőségesen nacionalista Új Jobboldal szervezet - írta hétfőn a Székely hírmondó című napilap.
Törvényszéki végzés kötelezi Bodó Dávidot, Csíkkozmás polgármesterét, hogy levegye a polgármesteri hivatalnak, közbirtokosságnak és községi óvodának is helyet adó épület homlokzatáról „Községháza” feliratot. Az elöljáró szerint nem ők az elsők ezzel Székelyföldön.
Havazott vasárnap Magyarországon. Hétfőn Románia hegyvidékein is télies idő várható
Hatvanra emelkedett a bukaresti tűzvész halálos áldozatainak a száma. Több sérült állapota továbbra is válságos.
A Richter-skála szerinti 3-as fokozatú földrengést mértek a szeizmológusok vasárnap reggel 7.07-kor Vrancea térségében. Epicentruma 122 kilométer mélyen volt – számoltak be a hírtelevíziók.
Félbeszakította a rendőrség az Ismerős Arcok csütörtök esti sepsiszentgyörgyi koncertjét, nagy erőkkel vonultak a terembe és a közönséget kiterelték – számolt be szombaton a Háromszék.
Egy tanulmány szerint Hargita megyében 340 lenne a medvék optimális száma, ezzel szemben a vadásztársulatok becslései szerint ennél 1010-zel több egyed él.
Két és fél hónappal eltűnése után a Brassó megyei Kereszényhavasokban találta meg egy turista annak a siklórepülőnek a roncsait, amelynek augusztus 6-án veszett nyoma. A roncsok között volt a pilota, Mircea Crăciun holtteste is.
A bukaresti tűzvészben életét vesztett 58 áldozat iránti együttérzés vezette több erdélyi nagyváros vezetőségét arra az elhatározásra, hogy az idei december elsejei ünnepségek alkalmával elhagyják a betervezett tűzijátékot.
Ideiglenesen szigorított határellenőrzést vezetett be a román határrendőrség a román-magyar határon, ezért a várakozási idő várhatóan nő - derült ki a román határrendőrség pénteki közleményéből.
Közel 3,74 millió tanuló volt beiratkozva a 2014/2015-ös tanévben valamelyik állami közoktatási intézménybe, a legtöbben 46,4 százalék az általános és a középiskolás tanulmányaikat végezték.
A nagyváradi önkormányzat venné kezelésbe a Nagyvárad közeli Püspökfürdő mára már halódó tündérrózsás tavát.
Szakemberek beszélgettek a szórványoktatásról pénteken délelőtt, Kolozsváron a Kulturális Autonómia Tanács által elindított Nemzetpolitikai kerekasztal rendezvény második állomásaként.
Sárga és narancssárga viharjelzést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) a hétvégére Erdély legnagyobb részére. A legkritikusabb időszak szombaton reggel 9-től vasárnap reggel 9-ig lesz.
Tűz ütött ki csütörtök délután a Hunyad megyei piski-i városi kórházban, ahonnan az 54 beutalt beteget ki kellett menekíteni. A helyszínre hat tűzoltóegység és 12 mentőalakulat érkezett elővigyázatosságból.