FRISSÍTVE - Több tízezren tüntettek a kormány ellen, könnygázt is bevetettek
A nyári szabadságuk idején külföldről hazatért vendégmunkások, a román diaszpóra tagjai vonultak pénteken korrupcióellenes jelszavakkal a kormány épülete elé, ahol több ízben dulakodás tört ki az úttestet elfoglalni próbáló tüntetők és a székházat védő rendfenntartók között. FRISSÍTÉS: A demonstráció 20 óra után 40 ezresre duzzadt, 74-en megsérültek a Mediafax szerint az incidensekben.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elleni jelszavakat skandáló, Viorica Dăncilă kormányfő és Liviu Dragnea PSD-pártelnök távozását követelő első néhány tucatnyi tüntető már péntek délelőtt megjelent a kormány székháza előtti Victoria téren, a délutáni órákra számuk több százra emelkedett, majd több ezerre emelkedett. Este fél 9 körül az ellenzéki sajtó szerint már több mint 40 ezren voltak jelen a téren.
A pénteki demonstráción a szokásosnál feszültebb a hangulat: a tüntetők megpróbálták megközelíteni a kormány épületét, megfékezésük érdekében a csendőrség könnygázt, majd az esti órákban vízágyút is bevetett. Több tüntető egészségügyi ellátásra szorult – este fél 9-ig a Mediafax szerint 74 személy –, a rendfenntartók több erőszakosnak minősített tüntetőt kiemeltek a tömegből.
A közösségi portálokon szerveződött megmozduláshoz a hazai ellenzék hívei is csatlakoztak, a fővárosi demonstrációval egy időben pedig több romániai és nyugat-európai nagyvárosban is szimpátiatüntetések kezdődtek.
A tüntetők "Igazságot akarunk, nem korrupciót", "PSD a vörös pestis", feliratú táblákat emelnek a magasba, de obszcén tartalmú PSD-ellenes szlogeneket is látni-hallani. A román nemzeti zászlókon kívül számos uniós és tengerentúli ország lobogóját lengetik, és több nyugati nagyváros nevét tartalmazó feliratot tartanak.
A kormányoldal azt hangoztatja, hogy a tüntetőket a jövő évi elnökválasztásra hangoló jobboldali pártok manipulálják, és ők nem képviselik a teljes diaszpórát, amelynek soraiban a PSD-nek is több százezer tagja van.
A hírtelevíziók által megszólaltatott, külföldről hazatért tüntetők elmondták: ki akarták fejezni szolidaritásukat az anyaországban hátrahagyott nemzettársaikkal, hiszen számukra sem érdektelen, mi történik az országban, van-e hová hazatérni, sikerül-e változtatni azokon a közállapotokon, amelyek miatt külföldön keresték boldogulásukat.
A tüntetők előrehozott választások megrendezését, a korrupt személyeknek kedvező törvényalkotás leállítását követelik, és a bukaresti "bürokrata, korrupt, haszonleső, kormányzásra alkalmatlan" vezetést teszik felelőssé azért, hogy Romániában nem tudtak érvényesülni.
Csaknem 25 milliárd dollárt küldtek haza
A Világbank tavaly 3 millió 660 ezerre becsülte a külföldön élő román állampolgárok számát. A legtöbben, Olaszországban, Spanyolországban, Németországban és Nagy-Britanniában élnek. A munkaképes román állampolgárok közül minden ötödik külföldön dolgozik - ez minden más európai uniós országnál rosszabb arány, amely miatt az uniós államok közül Románia szembesül a legjelentősebb munkaerőhiánnyal és a legrosszabb demográfiai kilátásokkal.
A külföldön dolgozó román vendégmunkások az uniós csatlakozás óta eltelt évtizedben csaknem 25 milliárd dollárt küldtek haza banki átutalások révén Romániában hátrahagyott családtagjaiknak, de a készpénzben hazavitt összegeket is hozzáadva - az Eurostat becslése szerint - a román diaszpóra 31,7 milliárd eurót juttatott Romániába a 2007 és 2017 közötti évtizedben.
Az economica.net gazdasági portál összehasonlításképpen arra emlékeztetett: ez az összeg nagyobb, mint az a 30 milliárd euró, amennyit Románia - saját befizetéseit leszámítva - az Európai Uniótól kapott ebben az időszakban, és csaknem fele annak a 73,5 milliárd eurónyi összegnek, amely közvetlen külföldi befektetésként érkezett az utóbbi évtizedben Romániába.
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni