A Fekete-tenger stratégiai fontosságát hangsúlyozta Johannis


-A A+

A Fekete-tenger jelenleg képlékeny helyzetű térség, ahol magas a konfliktusok kockázata, ezért a román haditengerészetnek kiemelt felelőssége van abban, hogy az ország felségvizeinek szuverenitását garantálja, hozzájáruljon a NATO és az Európai Unió közös értékeinek védelméhez a Fekete-tenger térségében – hangoztatta szerdán Klaus Johannis államfő.

Az elnök a legnagyobb kikötővárosban, Konstancán mondott beszédet, azon a katonai parádén, illetve nemzetközi hadgyakorlaton, amelyet Nagyboldogasszony napja, a román tengerészek ünnepe alkalmából rendeztek.

Johannis Európa, a Közel-Kelet és Közép-Ázsia közti fontos összekötő kapocsként jellemezte a Fekete-tengert, ahonnan – a Dunán keresztül – Közép-Európa, a Balti-tenger és a mediterrán térség felé is természetes összeköttetés nyílik, de amely körül egy új és nehezen előrelátható geo-stratégiai helyzet van kialakulóban. Románia „stabilitási oázis, regionális biztonsági szolgáltató” marad ebben a térségben és bölcsen ki kell használnia helyzeti előnyét, hogy megerősítse szerepét a NATO fontos tagállamaként, az Egyesült Államok megbízható stratégiai partnereként – vélekedett a román elnök.

Az ország sikereként értékelte, hogy a NATO brüsszeli csúcsértekezletén a védelmi szövetség a korábbinál nagyobb figyelmet fordított a Fekete-tenger térségére, román kezdeményezésre a „legmagasabb szintű” találkozón vitatták meg – Ukrajna és Grúzia bevonásával – a térség biztonsági helyzetét.

Konstancán olasz, brit, amerikai és ukrán katonák és a román légierő pilótái és ejtőernyősei is csatlakoztak a román flotta több ezer katonájához, a tengerészet napja alkalmából rendezett hadgyakorlaton.








EZT OLVASTA MÁR?

X