Marosvásárhelyi iskolaügy: a PNL a Nép Ügyvédjéhez fordul


-A A+

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) a Nép Ügyvédje révén próbálja megakadályozni a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium újraindítását – jelentette be egy csütörtöki marosvásárhelyi sajtótájékoztatón Cristian Chirteş szenátor, a párt Maros megyei szervezetének elnöke.

A politikus – az Agerpres jelentése szerint – Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök Orbán Viktor miniszterelnöknek adott ajándékának nevezte a II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium létrehozásáról egy hete hozott minisztériumi rendeletet. Hozzátette, két mód van a rendelet törvényességének az ellenőrzésére: a rendelet közigazgatási bíróságon való megtámadása, illetve a Nép Ügyvédje felkérése arra, hogy forduljon az alkotmánybírósághoz. A PNL ez utóbbit választotta.

A szenátor azért tartotta elfogadhatatlannak az ügy miniszteri rendelet útján történő rendezését, mert ezt az ügyet az alkotmánybíróság lezárta, amikor alkotmányellenesnek nyilvánította az iskola létrehozásáról elfogadott törvényt, fogalmazott. Szerinte azért sem lehet létrehozni az iskolát, mert a Maros megyei törvényszék korábban jogerősen érvénytelenítette az iskola korábbi létrehozását.

Mint ismert, a nemrégiben közzétett miniszteri rendelet kimondta: szeptembertől beindulhat az oktatás a marosvásárhelyi katolikus gimnáziumban. A dokumentum szerint az iskola önálló jogi intézményként fog működni azokkal a már korábban elindult osztályokkal, amelyeket – a 2015-ös iskolaalapítás törvényességét megkérdőjelező ügyészségi eljárás nyomán – a tanfelügyelőség a Bolyai Farkas Elméleti Líceumhoz sorolt.

Cristian Chirteş úgy vélte: a Romániai Magyar Demokrata Szövetségnek (RMDSZ) Liviu Dragnea PSD-elnökön keresztül sikerült csendben átvinnie az akaratát, és ezzel feszültséget kelt Maros megyében. „Kiváncsiak vagyunk, hogyan sikerült a kibocsátani az (iskola létrehozásáról szóló) rendeletet átnyúlván egy alkotmánybírósági és egy törvényszéki határozaton” – jelentette ki a szenátor.

Mint ismert, korábban a Népi Mozgalom Párt (PMP) Maros megyei képviselője, a magyarellenes felszólalásairól elhíresült Marius Paşcan jelentette be, hogy pártja a közigazgatási bíróságon támadja meg a minisztériumi rendeletet. A PMP ügyvezető elnöki tisztségét is betöltő politikus úgy vélte: a rendelet alkotmányellenes, sérti a hatalmi ágak szétválasztásának és egyensúlyának elvét, a helyi autonómia és a decentralizáció elvét, továbbá a diszkriminációmentesség és az állampolgárok egyenjogúságának elvét.








EZT OLVASTA MÁR?

X