Halálosan megfenyegették javaslata miatt a PSD EP-képviselőjét?


-A A+

A diaszpóra augusztus 10-i tüntetésén történt erőszakos eseményeket kivizsgáló parlamenti bizottság létesítését szorgalmazza több szociáldemokrata párti (PSD) politikus. Mihai Fifor védelmi miniszter szerint Dan Nica európai parlamenti képviselőt halálosan megfenyegették emiatt.

Először Dan Nica európai parlamenti képviselő vetette fel, hogy szükségesnek tartja egy, a múlt pénteki kormányellenes demonstráción történteket kivizsgáló parlamenti bizottság létrehozását. Szombati sajtóközleményében Nica azt írta, Klaus Johannis államfő már a tüntetés estéjén súlyos vádakkal illette a csendőrséget, bármiféle konkrét bizonyíték vagy információ hiányában. „Ez rosszhiszeműségről és az erőszak fokozására irányuló szándékról árulkodik” - fogalmaz.Az EP-képviselő szerint Traian Băsescu volt államfőhöz hasonlóan Klaus Johannisnak sem érdeke a társadalmon belüli konfliktusok megszüntetése, inkább megpróbál választási tőkét kovácsolni ebből, egy „kétes forrásokból finanszírozott, agresszív propagandagépezet” támogatásával. „Azt hiszem, átléptek bizonyos határokat ebben a politikai háborúban, ezért szükségesnek tartom egy parlamenti vizsgálóbizottság felállítását” - tette hozzá.

Erre reagálva vasárnap Mihai Fifor PSD-s szenátor, védelmi miniszter azt írta egy Facebook-bejegyzésben, támogatja pártbeli kollégája felvetését. A tárcavezető szerint Nicát halálosan megfenyegették javaslata miatt.

„Nem ő az egyetlen PSD-tag, akit megfenyegetnek, de nem engedhetjük, hogy folytatódjon és erősödjön a romániai társadalom megosztására irányuló felelőtlen politika. Ezért haladéktalanul létre kell hozni ezt a bizottságot. A kormányt demokratikus szavazáson megválasztott parlamenti többség válthatja le, nem utcai erőszakkal kell ezt véghezvinni” - fogalmaz bejegyzésében Fifor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X