A holland kormányfő Bukarestben: a jogállamiság az európai partnerség alapja
A jogállamiság kulcskérdés az Európai Unióban, az európai partnerség alapja, az Európai Bizottság pedig már jelezte, hogy aggasztónak tartja azt, ami Romániában az igazságügyi törvények körül történik - mutatott rá Mark Rutte szerdán Bukarestben.
A holland miniszterelnököt a román államfővel közösen tartott sajtóértekezletén kérdezték: fennáll-e a veszélye annak, hogy Románia ellen is szankciókat kezdeményezzen az unió. Rutte szerint a tagországok egyelőre azt figyelik, hogy milyen lépést javasol az Európai Bizottság.
Klaus Johannis a felvetésre reagálva leszögezte: tévesnek tartja azt a - kormányzati - hozzáállást, hogy a nyugati partnerek beavatkoznak a román belügyekbe. Az elnök szerint ezeket a jelzéseket komolyan kell venni, mert Románia nem szigetelődhet el attól az értékközösségtől, amelynek tagja.
Johannis megemlítette: csütörtökön Romániába érkezik a Velencei Bizottság küldöttsége, de szerinte az Európa Tanács alkotmányjogászokból álló szakértői testülete "nem bírálni, vagy kioktatni, hanem jóindulatúan segíteni" akarja az igazságügyi reformra készülő román törvényhozókat.
A sajtóértekezleten elhangzottak szerint a holland miniszterelnök romániai látogatásán a küszöbönálló (2019. január elsején kezdődő) román uniós elnökség kiemelkedő témáit tekintette át vendéglátóival. A találkozókon az unió biztonságáról és ezen belül a migrációról is egyeztettek, a román fél pedig megerősítette, hogy támogatja az unió külső határainak hatékonyabb védelmét, és sürgette felvételét a schengeni övezetbe.
A szebeni EU-csúcs meghatározó lehet
Rutte kifejezte meggyőződését, hogy a Brexit utáni első, 2019. május 9-én Nagyszebenben rendezendő uniós csúcstalálkozó meghatározó lehet az unió jövője és a következő öt év tekintetében, hiszen alig néhány héttel előzi meg az európai parlamenti választásokat. Úgy vélekedett: sok múlik Románia "vezetői képességein", hiszen ebben az időszakban olyan fontos ügyeket kell megtárgyalni, hogy milyen egyezményeket lehet kötni Afrikával, hogyan kezeli az unió az Európára nehezedő migrációs nyomást.
Ami Románia schengeni tagságát illeti, Rutte nem titkolta: Hollandia továbbra is összeköti a kérdést a jogállamiság romániai meggyökerezését figyelemmel követő, úgynevezett együttműködési és ellenőrzési mechanizmussal, tehát országa támogatása alapvetően azon múlik, milyen országjelentést készít a romániai igazságügyi állapotokról az Európai Bizottság.
- 34918 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34920 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34921 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34922 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34923 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34923 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni