Dragnea szerint a pártelnöki tisztséget nem lehet elorozni


-A A+

Két napon belül döntés születik arról, hogy összehívják-e Szociáldemokrata Párt (PSD) Országos Végrehajtó Bizottságának ülését - mondta hétfőn az alakulat elnöke, Liviu Dragnea, hozzátéve, hogy a pártelnöki tisztséget szavazás útján kell megszerezni, nem lehet elorozni. 

A parlament épületében nyilatkozó Dragnea rámutatott, nem kell tovább nyújtani az utóbbi időben a párton belül folytatott vitákat. 

Arra a kérdésre, hogy szerinte indokolt lenne-e az Országos Végrehajtó Bizottság összehívása, a pártelnök azt mondta, sok kollégájával tárgyalt már a témáról, hétfőn és kedden további egyeztetéseket folytat, és közösen döntenek majd az ügyben. 

Dragnea rámutatott, nem tudja, hogy valóban létezik-e egy levél, amelyben az alakulat több vezető tisztségviselője a pártelnökségről való lemondását kéri, de állítása szerint kollégáinak többsége azon az állásponton van, hogy "le kell zárni ezeket a vitákat". 

Azt is megkérdezték tőle az újságírók, hajlandó lenne-e visszalépni az elnökségtől, ha ezt kérik tőle.  „Erről már sok szó esett a párton belül is, a kongresszuson is, a nagygyűlésen is, és a végrehajtó bizottsági üléseken is. Folyton előjön ez a téma, amely a párton kívülről eredeztethető. Engem az érdekel, hogy ültessük gyakorlatba a kormányprogramot, nem foglalkozom az ilyen-olyan szeszélyekkel, a Iohannis által kiszabott témákkal" - fogalmazott, hozzátéve, egyelőre nem kérték tőle, hogy mondjon le, de nem tartja kizártnak, hogy ez bekövetkezzen. 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X