FRISSÍTVE - Kedden végül létrejött a Juncker-Dăncilă-találkozó


-A A+

A kormány a kormányőrséget (SPP) hibáztatja azért, hogy Viorica Dăncilă kormányfő nem találkozhatott hétfő este a repülőtéren a Három Tenger Kezdeményezés (3SI) bukaresti csúcstalálkozójára érkező Jean-Claude Junckerrel. FRISSÍTÉS: A találkozó végül kedden létrejött.

Az ellenzéki sajtó a miniszterelnök újabb kínos melléfogásaként kommentálta, hogy Dăncilă lekéste az Európai Bizottság (EB) elnökének érkezését, a kormány közleménye szerint azonban Juncker gépe a bejelentett időpontnál több mint félórával korábban érkezett, és - bár addig Dăncilă is megérkezett már a repülőtéri kormányváróba - az SPP már a repülőgép lépcsőjénél átvette Junckert, és elindult vele a szálláshelyére.

Traian Băsescu volt államfő, a Népi Mozgalom Párt alapítója szerint azonban már az is kínos volt, hogy Junckerrel a repülőtéren találkozzon a - rangban szerinte vele egy szinten lévő - miniszterelnök, ahelyett, hogy beiktasson programjába egy félórás látogatást a kormány épületében.

Az ellenzéki politikus azt valószínűsítette, hogy Juncker egyszerűen nem akart találkozni Dăncilával, mert maradék megbecsülését is elvesztette a kormányfővel szemben annak "idióta levele" után, amelyben államcsínykísérletként próbálta beállítani a román diaszpóra erőszakkal feloszlatott bukaresti kormányellenes tüntetését.

Victor Ponta volt miniszterelnök is kizártnak nevezte, hogy az SPP döntsön arról, mikor és hova induljon a védett személy, tehát szerinte egyértelműen Junckeren múlott, hogy lemondta a találkozót.

FRISSÍTÉS: Jean-Claude Juncker és Viorica Dăncilă végül kedden tárgyaltak a Băneasa repülőtéren, mielőtt az EB elnöke elhagyta volna Bukarestet. A repülőtérre érkező brüsszeli döntéshozót a kormányfő és Corina Creţu regionális politikáért felelős európai biztos fogadta. A találkozó 13 órakor kezdődött és körülbelül 20 percet tartott.  

A kormány közleménye szerint a megbeszélés központi témája az Európai Unió Tanácsa soros elnökségének előkészítése volt. A román miniszterelnök megerősítette elkötelezettségét a sikeres román EU-elnökség mellett, amelynek fő célkitűzései közé tartozik a tagországok közötti egység és kohézió biztosítása, illetve közelebb vinni az EU-t az állampolgárokhoz.

A diplomáciai incidens belpolitikai hátteréhez tartozik, hogy a kormányfő - Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök példáját követve - lemondott a kormányőrség szolgálatairól, őt a belügyminisztériumhoz tartozó csendőrség kíséri. Dragneának ugyanis meggyőződése, hogy az SPP törvénytelenül gyűjt adatokat a védett személyekről, Lucian Pahontu tábornok, a kormányőrség igazgatója pedig a PSD politikai ellenfeleinél - elsősorban a jobboldali Klaus Iohannis államfőnél - "kamatoztatja" azokat az információkat, hogy a védett személyek hol és kivel találkoznak.







EZT OLVASTA MÁR?

X