Alkotmányellenesnek nyilvánították a házi felügyeletről szóló törvényt


-A A+

Az alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította az alkotmánybíróság kedden az alternatív büntetés-végrehajtási formákról elfogadott törvényt, amelyet Klaus Johannis államfő támadott meg a testületnél.

A képviselőház ügydöntő házként áprilisban szavazta meg a jogszabályt, amely arra hivatott, hogy csökkentse a romániai börtönök túlzsúfoltságát. A jogszabály előírta, hogy a hétvégi börtönnel vagy közmunkával kombinálható házi felügyeletre jogosultak az öt évet nem meghaladó szabadságvesztésre ítéltek, akik jó magaviseletűek, letöltötték minimális büntetési tételük felét, nem visszaesők, és nem valamilyen erőszakos bűncselekményért szabták ki büntetésüket.

Az alkotmánybíróság a jogszabály egészét alkotmányellenesnek nyilvánította amiatt, hogy a képviselőház jelentősen módosította, és olyan új rendelkezéseket vezetett be, amelyeket a szenátus első házként nem vitatott meg. A taláros testület szerint ezzel sérült a kétkamarás törvényalkotás elve.

Az alkotmánybírák szerint a törvényt beterjesztő eredeti célja az volt, hogy lehetővé tegye a fogva tartott személynek családtagja temetésén való részvételét, ha ez pont abban az időszakban történik, amikor az illető börtönbüntetését tölti. Ehhez képest - állapították meg - a képviselőház sokkal szélesebbre kiterjesztette a jogszabályt azzal, hogy különböző alternatív büntetés-végrehajtási lehetőségeket vezetett be.

Az ellenzék azzal vádolta áprilisban a kormánykoalíciót, hogy ezzel a jogszabállyal is a korrupt politikusainak akar kedvezni.








EZT OLVASTA MÁR?

X