FRISSÍTVE - Pénteken ülésezik a PSD vezetősége, Liviu Dragnea pártelnöki széke a tét


-A A+

FRISSÍTVE: Péntekre összehívta a Szociáldemokrata Párt (PSD) végrehajtó bizottságának ülését Liviu Dragnea pártelnök. Ezt röviddel azután tette meg, hogy nyilvánosságra került az a levél, amelyben a PSD helyi és megyei elnökeinek egy része lemondásra szólította fel. Az aláírók azt javasolják, hogy a pártelnök helyét ideiglenesen az ügyvezető elnöki tisztséget ellátó Viorica Dăncilă kormányfő vegye át. 

Liviu Dragnea személye már jó ideje megosztja a pártot, a belső feszültségek azonban csak a legutóbbi, Neptunon tartott végrehajtó bizottsági ülésén kerültek látványosan felszínre. Akkor a PSD felmérések szerinti legnépszerűbb politikusa, Gabriela Firea indított támadást a pártelnök ellen. Utóbb a bukaresti főpolgármester már sajtótájékoztatón szólította fel távozásra Liviu Dragneát.

Gabriela Fireához később sorra csatlakoztak a PSD megyei vezetői. A sajtóban „helyi báróknak” nevezett politikusokból álló csoportosulás egy levelet is megfogalmazott, amelyben a pártelnök lemondását sürgetik. A szerdán nyilvánosságra hozott dokumentumot csak hárman írják alá: Paul Stănescu országos alelnök, kormányfő-helyettes, Adrian Țuțuianu országos alelnök, volt védelmi miniszter és Gabriela Firea országos alelnök. Utóbbi szerdán azt nyilatkozta: ők csak egy kezdeményező bizottság tagjai, a levélnek jóval több aláírója van. Sajtóértesülések szerint a 61 tagú végrehajtó bizottság 30 tagja látta el kézjegyével.

Liviu Dragneát, aki korábban a PSD ügyvezető elnöke volt, 2015 októberében a párttagok közvetlenül választották a Szociáldemokrata Párt elnökévé: a PSD több mint félmilliós tagságának csaknem 86 százaléka járult az urnákhoz, és 97 százalékuk támogatta, hogy Dragnea legyen a párt elnöke. Ilyen körülmények között a Dragnea ellen lázadó párttársaknak nem sok eszközük van az alapszabály által "bebetonozott" az elnök elmozdítására, ha az nem hajlandó önként távozni.

„Dragnea a párt legsebezhetőbb pontja”

A levél szerint  Liviu Dragnea a jogi „sebezhetősége" miatt a párt legsebezhetőbb pontjává vált, és a PSD népszerűsége csökken, annak dacára, hogy a gazdasági mutatók pozitívak és nőttek a fizetések, nyugdíjak, szociális segélyek és mezőgazdasági támogatások. Az aláírók arra utalnak, hogy a politikus korábban jogerősen felfüggesztett börtönre, egy másik perben pedig első fokon letöltendő börtönre ítélték.

A levél emlékeztet: a legújabb felmérések szerint a nagyobbik kormánypárt már csak a szavazók 25- 30 százalékának támogatását élvezi, noha a 2016-os parlamenti választásokon a PSD a szavazatok 47 százalékát kapta meg. Liviu Dragnea népszerűsége 7- 12 százalékos, ami jóval a párt népszerűsége alatti szintet jelent, és ő az utóbbi évek legvitatottabb romániai politikusa - érvelnek az aláírók, akik szerint felelősségteljes politikusokként kénytelenek kielemezni ezt a helyzetet és megtenni a szükséges lépéseket a tendencia megfordítása érdekében, illetve azért, hogy a 2019-es államelnöki és a 2020-as parlamenti választásokra a PSD az ország legerősebb politikai alakulata maradjon.

A nyílt levél megszövegezői szerint a Szociáldemokrata Pártot és a kormányt belső viszályok gyengítik, amelyeket fokozott az a mód, ahogy az utóbbi három kormányfőt és a kormány tagjait kinevezték. „A saját kormánya ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány, 19 hónap leforgása alatt három kormány alakítása, egyes miniszterek indokolatlan leváltása mind olyan események, amelyek negatívan érintették a PSD szavazótáborát” – olvasható a levélben.

Az aláírók megállapítják: A PSD több fronton vívott, állandó háborúban van a romániai társadalom jelentős részével: Románia elnökével, az ellenzéki pártokkal, a Román Hírszerző Szolgálattal, a Kormányőrséggel, a legfőbb ügyészséggel, a korrupcióellenes ügyészséggel, a civil társadalommal. „Olyan állandó témák, mint a korrupció, az igazságszolgáltatásban eszközölt leváltások, a párhuzamos állam, a SRI-vel kötött együttműködési megállapodások a közbeszédben beárnyékolták a kormány gazdasági és társadalmi síkon elért eredményeit” - érvelnek.

A kormány bukásától tartanak

A levél arra is emlékeztet: a PSD által kezdeményezett igazságügyi reformot azzal az érvvel támadta az ellenzék és a civil társadalom egy része, hogy az kimondottan Liviu Dragnea pártelnök személyes érdekeit szolgálja.

„Kétségkívül kijelenthető, hogy a PSD elnöke, a saját jogi sebezhetősége akadályt gördített ezen jogszabályok elfogadása útjába. A 2017 telén és 2018 augusztusában történt kormány- és PSD-ellenes tüntetések a romániai társadalom polarizálódásához és agresszív PSD-ellenességhez vezettek a társadalom egy részében. A szeptemberre és októberre már bejelentett tüntetések tovább fogják mélyíteni a párt iránti bizalmatlanságot. Ilyen körülmények között egy sürgősségi kormányrendelet elfogadása és amnesztia, illetve közkegyelem hirdetése széleskörű tiltakozáshullámot fog eredményezni, amely valószínűleg a Dăncilă-kormány bukásával és a PSD hatalomvesztésével fog járni” - fogalmaznak az aláírók.

A levélben nehezményezik azt is, hogy a kormányba és a kormánynak alárendelt intézményekbe olyan személyeket neveztek ki, akik szakmai rátermettsége megkérdőjelezhető, valamint, hogy a PSD külföldi hitelessége jelentősen romlott, mivel a párt képtelen volt meggyőző érveket felsorakoztatni az igazságügyi reform mellett.

Az általános belföldi és külföldi bizalmatlanság fő forrása Liviu Dragnea, akinek „jogi sebezhetősége” miatt megkérdőjeleződik minden, a PSD által kezdeményezett igazságügyi reform korrektsége - fogalmaznak a párt alelnökei.

„Dragnea azonnali lemondására van szükség”

A helyzet megoldása érdekében a levél aláírói szerint Liviu Dragnea azonnali lemondására van szükség úgy a PSD, mint a képviselőház éléről, és a párt ügyvivő elnöki tisztségét Viorica Dăncilă jelenlegi ügyvezető elnöknek kell átvennie egy rendkívüli kongresszus összehívásáig. Ugyanakkor szükség van a párt belső demokratizálódására, a vezető szerveinek önálló működésére, a PSD-ALDE koalíció megőrzésére és tárgyalások elindítására az RMDSZ-szel, más kisebbségekkel és független parlamenti képviselőkkel való parlamenti együttműködés érdekében, de a kormány megerősítésére is - szögezik le a párt alelnökei.

Azzal zárják soraikat, hogy levelük célja a Szociáldemokrata Párt megmentése. Erre hivatkozva kérik a PSD országos végrehajtó bizottságának tagjait, parlamenti képviselőit, megyei tanácselnököket, helyi és megyei tanácsosokat, polgármestereket, a párt szimpatizánsait, hogy csatlakozzanak a kezdeményezéshez.








EZT OLVASTA MÁR?

X