Kelemen Hunor: Amíg a románynyelv-oktatásra vonatkozó kérdés meg nem oldódik, nem tárgyalunk más témákról


-A A+

Amíg meg nem oldódik a kisebbségi iskolákban zajló románnyelv-oktatásra vonatkozó kormányrendelet ügye, addig nem tárgyal más jogalkotási kérdésekről a PSD-ALDE koalícióval – mondta szombaton Kelemen Hunor. 

A parlament épületében nyilatkozó RMDSZ-elnök kifejtette, a parlamenti együttműködésre vonatkozó megállapodás négy évre szól, azzal a megkötéssel, hogy ha valamelyik fél valami miatt indokoltnak véli, akkor felülvizsgálhatja a megállapodás tartalmát. Azt is elmondta, hogy a PSD-ALDE képviselőivel az őszi parlamenti ülésszak megkezdése óta egyetlen témáról tárgyaltak, éspedig arról kormányrendeletről, amely előírja, hogy a román nyelvet romántanárok tartsák az elemi osztályokban is. Ez a jogszabály egyrészt alkalmazhatatlan, másrészt nem korrekt, mert a diákok érdekeit sérti - szögezte le Kelemen.

„53.000 gyermeket érint hátrányosan, valamint a tanítók érdekeit, akiknek képesítésük van a román nyelv és irodalom elemi osztályokban történő oktatására” – jelentette ki a szövetségi elnök, hozzátéve, hogy az RMDSZ már kérte a rendelet semmissé nyilvánítását, és ígéretet kapott, hogy ezt az ügyet meg fogják oldani. 

„Ez egy egyszerű eljárás, mindössze néhány napot vesz igénybe, de meg kell oldani. Amíg ezt a problémát nem oldották meg, nem beszélünk más kérdésekről” – szögezte le Kelemen Hunor. 








EZT OLVASTA MÁR?

X