Egy volt alkotmánybíró lett a kormány főtitkára
A korrupcióval vádolt és első fokon felmentett Toni Greblă volt alkotmánybírót nevezte ki kormányfőtitkárnak Viorica Dăncilă miniszterelnök - derült ki a hivatalos közlöny hétfői kiadásából. A döntésről már előző este beszélt Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök, aki megfelelőnek tartja a volt alkotmánybíró személyét és felkészültségét a tisztség ellátására.
A kormányfőtitkárság a kabinet tevékenységét koordináló intézmény, fontos szerepe van a kormányülés napirendjén levő határozatok, rendeletek és törvények előkészítésében és beterjesztésében. A kormányfőtitkár személye azért vált fontossá, mert Dragnea elégedetlen azzal, hogy a kormány túl lassan hoz döntéseket.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke pénteken, miután pártja végrehajtó bizottsága ismét bizalmat szavazott neki, kormányátalakítást helyezett kilátásba október első hete után. Ezt azzal indokolta, hogy egyes miniszterek menekülnek a felelősség elől, és bizonyos jogszabályok aláírását elodázzák, késleltetve az elfogadásukat.
Az ellenzéki média szerint Greblă elődje, a kormányfőtitkár-helyettessé visszaléptetett Andreea Lambru is lassította volna az elfogadási folyamatot, és főleg a korrupciós bűncselekmények miatt elítélt személyek kegyelemben és amnesztiában részesítéséről szóló rendelet elfogadását akadályozta.
Ezt a rendeletet a kormánykoalíció már hosszabb ideje készül elfogadni – emlékeztet az MTI. Dragnea az igazságügyi minisztertől várta a beterjesztését, aki azonban átpasszolta a felelősséget a parlamentnek.
A legfelsőbb bíróság májusban mentette fel első fokon Toni Greblát, akit egyebek mellett befolyással való üzérkedéssel és kenőpénz elfogadásával vádolt meg a korrupcióellenes ügyészség. A perben még nem született másodfokú, jogerős ítélet.
- 34928 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34930 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34930 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34931 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34933 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34933 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni