A magyar fiatalok sorsáról tárgyaltak európai és román ifjakkal


-A A+

A magyar fiatalok kivándorlásáról és a folyamat visszafordításáról értekeztek a hétvégén, Bukarestben. A Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) és a Nemzeti Liberális Párt Ifjúsági Szervezete (TNL) a hétvégén szervezte meg az Európai Néppárt Ifjúsági Szervezetének (YEPP) tanácsülését és konferenciáját.

„Az Európai Unió egyre megosztottabb, a Nyugat és Kelet közötti szakadékot csökkenteni kellene, nem növelni” – fogalmazott a rendezvényen Kelemen Hunor. Az szövetségi elnök rámutatott: a kelet-európai, volt kommunista országokkal szembeni bizalmatlanság, folyamatos vegzálás és szankcionálási kísérletek nem a szolidaritást erősítik, ahogyan Románia schengeni övezethez való csatlakozásának gátolása sem. „Közös narratívára, egy nagy történetre lenne szükség, amiben mind a nyugati, mind a keleti országok hinni tudnak – az RMDSZ ebben szeretne partner lenni. A YEPP tanácsülésén azt kértem a résztvevőktől: ne féljenek tervezni, álmodjanak nagyot, olyan jövőt építsenek, amely otthont biztosít minden állampolgárnak!”

Ambrus Zsombor, a MIÉRT külügyekért felelős alelnöke azt hangsúlyozta: amellett, hogy bátorítjuk a fiataljainkat, hogy külföldön tanuljanak, fejlődjenek, azzal is kell foglalkozzunk, hogy hogyan tudjuk ezeket a fiatalokat hazacsalogatni.  „Éppen ezért örvendünk annak, hogy az esemény fő témája a képzett munkaerő elvándorlása és az »agyelszívás« volt.” Hozzáfűzte: „nagyon örvendünk annak, hogy mi is szervezői voltunk a rendezvénynek, a Magyar Ifjúsági Értekezlet így jelen tud lenni ott, ahol szükség van a magyar fiatalok képviseletére.”

„Két kérdésre kell választ találni: hogy hívjuk haza azokat, akik már külföldön élnek és milyen lépéseket kell tenni, hogy a következő generációknak itthon megfelelő körülményeket teremtsünk. A legfontosabb szempont az kell legyen, hogy mire van szüksége a fiataloknak. Biztos, kiszámítható megélhetést, távlati karrieropciókat, elérhető lakhatási lehetőségeket és családtámogatási programokat kell biztosítani” – emelte ki a találkozón Molnár Zsolt, Románia Nép Ügyvédje helyettese.

A YEPP tagszervezetei legközelebb novemberben találkoznak, az athéni kongresszuson








EZT OLVASTA MÁR?

X