Referendum: a Koalíció a családért nem adja fel


-A A+

A Koalíció a családért elnevezésű egyházi hátterű civil szervezet, amely a férfi és nő házasságán alapuló család alkotmányos szabályozásáról szóló népszavazást kezdeményezte, bejelentette: tovább fog küzdeni a hagyományos családért, és a pártokat tette felelőssé az érvénytelen népszavazás bojkottja miatt.

Mihai Gheorghiu, az egyesület vezetője elmondta: annak ellenére, hogy a céljukat, mintegy 6 millió szavazat begyűjtését, nem sikerült elérniük, folytatják a "gender-ideológia elleni küzdelmet". Ez egy első csata volt, de lesznek újabbak, amelyeket Gheorghiu szerint biztosan meg fognak nyerni.

A népszavazás eredménye véleménye szerint azt mutatja, hogy fontos kérdést tűztek napirendre, és örömét fejezte ki, hogy hallatták hangjukat, illetve szavazatokkal is megerősítették a mintegy 3 millió támogató aláírást.

Az egyesület vezetője szerint hatalmas referendum-ellenes propagandagépezettel kellett szembenézniük és a pártokat bírálta azért, hogy nem tájékoztatták kellőképpen a lakosságot. Hangsúlyozta, kezdeményezésük nem volt politikai jellegű annak ellenére, hogy a referendum bojkottálására felszólítók ezt akarták elhitetni a választókkal.

Megszólaltak az egyházak is

A referendumot támogató román ortodox egyház hétfői állásfoglalásában hitbeli egységre és "az Istentől megáldott család" védelmére biztatta híveit. Megköszönték a csaknem 4 millió választónak, hogy véleményt nyilvánítottak a népszavazáson. Az ortodox egyház szerint az emberek döntését, a résztvevőkét és a távolmaradókét egyaránt tisztelni és elemezni kell. Úgy vélték, a referendum lehetőséget nyújtott megismerni, hogy milyen mértékben szekularizálódott a román társadalom.

A romániai katolikus püspökök is közleményt adtak ki az érvénytelen referendum után, amelyben megerősítették azt az álláspontjukat, hogy a család alapját továbbra is a férfi és nő házassága képezi.








EZT OLVASTA MÁR?

X