Meleșcanu: Románia kiemelt célként kezeli az EU nyugat-balkáni bővítését


-A A+

Románia jövő évi soros EU elnöksége egyik fontos feladatának nevezte Teodor Meleșcanu külügyminiszter az Európai Unió nyugat-balkáni bővítését, kiemelten a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások felgyorsítását, valamint Macedónia meghívását az EU-ba.

A külügyminiszter kedden a temesvári egyetemen tartott előadásában beszélt erről. Meleșcanu szerint a 2019. első fél évi román soros EU-elnökség sikeres lehet, ha felgyorsulnak a Szerbiával folytatott csatlakozási tárgyalások, és történelminek is nevezhető, amennyiben Macedónia is megkapná a csatlakozási tárgyalások elkezdését jelentő hivatalos meghívólevelet, magyarázta.

„Ez a legfontosabb feladatunk, és biztosíthatok mindenkit, minden erőfeszítést megteszünk, hogy teljesüljön a két cél a román EU-elnökség idején” – mondta Meleșcanu.

A külügyminiszter értékelte a jelenlegi osztrák EU-elnökség erőfeszítéseit, amelyek elmondása szerint alapkövét jelentik a térség újabb EU-bővítésének. Közölte, hogy a 2019 májusában Nagyszebenben tartandó informális EU-csúcson Bukarest megpróbál elfogadtatni egy erőteljesebb kötelezettségvállalást az EU-tagállamok részéről a Nyugat-Balkán felé való nyitás ügyében.

Meleșcanu megbeszélést folytatott Temesváron Ivica Dacic szerb külügyminiszterrel is, aki szintén meghívottja volt a konferenciának. A külügyminisztérium közleménye szerint a felek áttekintették a kétoldalú kapcsolatokat, és üdvözölték a védelmi, oktatási, kulturális és vízügyi kétoldalú megállapodások megkötését.








EZT OLVASTA MÁR?

X