Tisztújításra készül a Demokrata Liberális Párt


-A A+

Hárman pályáznak a jobbközép Demokrata Liberális Párt (PDL) elnöki tisztségére a szombati országos értekezleten: Vasile Blaga jelenlegi elnöknek két női kihívója van, Elena Udrea volt turisztikai miniszter és Monica Macovei EP-képviselő, volt igazságügy-miniszter.

A több mint ötezer küldött a tisztújításon áttételesen arról is dönt, hogy a párt éléről 2004-ben államfővé választott Traian Băsescuval vagy nélküle próbál-e talpra állni a PDL a decemberi választási vereség után, amelyen feleannyi mandátumot sem szerzett, mint 2008-ban, és parlamenti súlya 14 százalékra esett vissza.harams

Băsescu három hete bejelentette, hogy - jövőre lejáró elnöki mandátuma után - nem vonul vissza a közéletből, azt viszont elképzelhetetlennek tartja, hogy egy olyan PDL-be térjen vissza, amely a Blaga-féle vonalra szavaz. A két ellenjelölt közül az esélyesebbnek tartott Udreában ezért sok elemző a visszatérésre készülő Băsescut látja, de a párt "értelmiségi" reformereit képviselő, korrupcióellenes jelszavakat hangoztató Macovei is „elfogadhatóbb" megoldás az államfő számára, mint Blaga.

Ellenfelei azt vetik Blaga szemére, hogy - megítélésük szerint - a kormányzó Szociálliberális Szövetség (USL) szétesésére vár, ahelyett, hogy markáns jobboldali alternatívaként próbálná újjáépíteni a párt szavazóbázisát. A PDL a liberálisokkal és a szociáldemokratákkal is alkotott már kormánykoalíciót.

Egyes elemzők szerint az Európai Néppárthoz tartozó PDL önállóságának feladását eredményezné, ha a nagyobb parlamenti súlyú, Crin Antonescu vezette Nemzeti Liberális Párttal szövetkezve alakítana jobboldali pólust. A jobboldali sajtóban olyan vélemény is megjelent, hogy Blaga győzelme éppenséggel segítene a PDL-nek kilépni a megkopott népszerűségű Basescu árnyékából, ugyanúgy, ahogy a 2004-es választásokon vesztes szociáldemokraták is az "alapító atyát", Ion Iliescut vakvágányra tolva újították meg pártjukat - sikeresen.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X