Megerősítette az alkotmánybíróság a népszavazás eredményét


-A A+

Jóváhagyta Románia Alkotmánybírósága (CCR) a család alkotmányos meghatározásának módosítására kiírt október 6-7-i népszavazás eredményét. 

A testület egyöntetűen arra az álláspontra helyezkedett, hogy az október 6-7-i népszavazás a referendumok megszervezésére és lebonyolítására vonatkozó előírások betartásával zajlott le – tájékoztatott az alkotmánybíróság. 

A CCR ugyanakkor megerősítette a Központi Választási Iroda (BEC) által közzétett eredményeket is, és megállapította, hogy a referendum nem érvényes, mert a szavazati joggal rendelkező állampolgárok kevesebb mint 30 százaéka adta le voksát.

A Központi Választási Iroda által közölt adatok szerint a szavazati joggal rendelkező állampolgárok 21,10 százaléka adta le voksát az október 6-7-én zajlott referendumon. A 2000/3-as törvény értelmében ahhoz, hogy egy népszavazás érvényes legyen, a szavazati joggal rendelkező lakosság legalább 30 százalékának a részvételére van szükség. 

A referendumon részt vevők közül 3.531.732-en, azaz 91, 56 százalék szavazott az IGEN és 249.412-en, azaz 6,47 százalék voksolt a NEM válaszra. 76.111 szavazat (1,97 százalék) érvénytelen volt.








EZT OLVASTA MÁR?

X