Johannis az igazságügyi törvények felülvizsgálatát várja a parlamenttől


-A A+

Felszólította a parlamentet Klaus Johannis államfő, hogy tartsa szem előtt a Velencei Bizottság véleményezését, és vizsgálja felül az igazságügyi törvények, illetve a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait.

Johannis szerint a Velencei Bizottság olyan „súlyos tényezőkre” mutat rá az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyvek módosításaival kapcsolatban pénteken elfogadott véleményezéseiben, amelyeket nem hagyhat figyelmen kívül a kormány és a parlamenti többség, ellenkező esetben olyan irányba térítik el az országot, amely „nem kompatibilis az Európai Unió értékeivel”.

A két bíráló hangnemű véleményezés megerősíti azokat a rendellenességeket, amelyeket az államfő, az ellenzéki pártok, a civil társadalom képviselői, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács, valamint a bírák és ügyészek is több ízben jeleztek az elmúlt egy év alatt - mutat rá az Államelnöki Hivatal közleménye. 

Johannis szerint a Velencei Bizottság következtetései egyértelműen arra utalnak, hogy az igazságügyi törvények és büntető törvénykönyvek módosításai "felforgatják a teljes igazságügyi rendszert", és bizonyos újonnan bevezetett előírások közvetlen hatással lesznek olyan eljárásokra és büntetőügyekre, amelyekben politikusok is érintettek. Elfogadhatatlan, hogy egy ilyen fontos terület törvényi szabályozását drámaian megváltoztassák néhány olyan politikai vezető érdekében, akiknek gondjuk van az igazságszolgáltatással - mutat rá Johannis. 

A közlemény ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a Velencei Bizottságnak a büntető törvénykönyvek módosításaival kapcsolatban megfogalmazott kifogásai az államfő által az alkotmánybírósághoz benyújtott indítványban is szerepelnek. „A módosítások indokolatlanul gyors ütemű elfogadása, a valós egyeztetések és az átláthatóság hiánya mind negatívan befolyásolják a törvényeket és bizonytalanságot szülnek.

Sőt néhány módosítás teljesen figyelmen kívül hagy olyan nemzetközi egyezményeket, amelyeket Románia is aláírt, illetve túllép az alkotmánybíróság határozatai szabta kereteken” – mutat rá a közlemény.  Mindezek alapján az elnök felszólítja a parlamentet, hogy a Velencei Bizottság véleményezésébe foglaltak szem előtt tartásával, mielőbb vizsgálja felül az igazságügyi törvények és a büntető törvénykönyvek módosításait. 

Az Európa Tanács (ET) független alkotmányjogászokból álló tanácsadó szerve, a Velencei Bizottság aggodalmát fejezte ki pénteken elfogadott véleményezésében azzal kapcsolatban, hogy a romániai büntető törvénykönyvet és a büntetőeljárási törvénykönyvet módosító javaslatok gyengítik a korrupciós bűntettek, az erőszakos bűncselekmények és a szervezett bűnözés elleni hatékony fellépést. Az ET pénteki közleménye értelmében a Velencei Bizottság azt javasolja a romániai hatóságoknak, hogy teljes egészében vizsgálják felül a módosításokat, majd a minden érintett féllel folytatott konzultációt követően olyan törvényjavaslatot terjesszenek elő, amely minél szélesebb körű társadalmi támogatottságot élvez, megfelel az európai standardoknak, és szem előtt tartja az alkotmánybíróság határozatait is. 







EZT OLVASTA MÁR?

X