„Abszurd, ostoba lépés” – ellenzéki reakciók a legfőbb ügyész menesztésére


-A A+

Élesen bírálták az ellenzéki pártok Tudorel Toader igazságügyi miniszternek azt a szerda esti bejelentését, hogy kezdeményezi Augustin Lazăr legfőbb ügyész leváltását.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL), Ludovic Orban szerint a tárcavezető szándéka "abszurd", "ostoba", és "nélkülözi az érveket". A politikus úgy fogalmazott: Tudorel Toader vásárolt még magának egy hónapnyi mandátumot Liviu Dragneától azáltal, hogy végrehajtotta a főügyészség lefejezésére vonatkozó parancsát.

Orban szerint Tudorel Toader ezzel bebizonyította, hogy nem az állampolgárok érdekeit szolgáló miniszter, hanem "a maffia ügyvédje, egy hóhér, akit az igazságügyi intézmények lefejezésére béreltek fel". Mindezzel a cél a korrupció elleni küzdelem leállítása, az állam alapvető intézményeinek átpolitizálása és ezáltal a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeinek való alárendelése - állítja a PNL elnöke.

A politikus szerint Toader a Velencei Bizottság tagjaként dacol a testület ajánlásaival, amelyek között az is szerepel, hogy erősítsék meg a Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) és az államfő szerepét az ügyészségek vezetőinek kinevezési eljárásában.

Kinevezésének pillanatában Augustin Lazăr minden formális kritériumnak eleget tett - jelentette ki Raluca Prună, aki egykori igazságügyi miniszterként Lazărt a főügyészi tisztségre javasolta. "Kötelességem nyilvánosan is szólni arról, hogy Tudorel Toader állítása szerint törvénytelen volt a javaslat. Kinevezésének pillanatában Augustin Lazăr minden formális kritériumnak eleget tett: tízéves szakmai tapasztalat, 'nagyon jó' minősítés az utolsó szakmai felméréskor, bármilyen fegyelmi kihágás hiánya az utolsó három esztendőben - úgy, ahogyan erről a 2004/303-as törvény rendelkezik" - írta szerda esti Facebook-bejegyzésében Raluca Prună. 

„Toader küldetést teljesített”

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) vezetősége szerda esti közleménye szerint „Tudorel Toader teljesítette a küldetést, amelyet Dragneától és Tăriceanutól kapott: sikerült leváltania mindegyik ügyészség vezetőjét. Így a kormányátalakítás küszöbén ismét megmentette magának az igazságügyi miniszteri tisztséget”.

Az ellenzéki párt elfogadhatatlannak tartja a miniszter azt az érvét a legfőbb ügyész menesztésére, hogy Augustin Lazăr bírálta „a magas tisztséget betöltő vádlottakat”. Ez azt jelenti, hogy Augustin Lazărt gyakorlatilag azért menesztik, mert „bírálta a bűnöző Liviu Dragneát” - olvasható a közleményben.

"Augustin Lazăr leváltásának kezdeményezése újabb bizonyíték arra, hogy Románia Liviu Dragnea személyes diktatúrájává alakul, és Tudorel Toader számára ez jelenti a normalitást" - fogalmaz az USR vezetősége, emlékeztetve, hogy a hét folyamán a Nemzeti Liberális Párttal közösen egyszerű indítványt nyújtottak be a parlamentbe az igazságügyi miniszter ellen.

Bizalmatlansági indítványt sürget Băsescu

Traian Băsescu, a Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora úgy véli: ez az utolsó lehetőség, amikor az ellenzék még benyújthat egy bizalmatlansági indítványt, „amelynek valamennyi esélye van” arra, hogy eltávolítsa a hatalomból a Dăncilă-kabinetet.

 

„Az ellenzéknek tisztában kell lennie azzal: akár a gazdaságról, akár az igazságszolgáltatásról, akár az Európai Uniós szintű képviseletről, akár a polgárok mindennapi életéről beszélünk, a Szociáldemokrata Párt (PSD) -Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) koalíció gyorsított ütemben süllyeszti el az országot. Ez az utolsó lehetőség, amikor az ellenzék még benyújthat egy bizalmatlansági indítványt, amelynek valamennyi esélye van arra, hogy eltávolítsa a hatalomból a Dăncilă-kabinetet. Máskülönben az ellenzék bűnrészese lesz annak, ahogyan a honi politikának ez az alávaló gyülekezete tönkreteszi az országot” - írta Băsescu szerda esti Facebook-bejegyzésében.








EZT OLVASTA MÁR?

X