FRISSÍTVE- Iktatták a bejegyzett élettársi kapcsolatot szabályozó törvény tervezetét


-A A+

FRISSÍTVE: Iktatták szerdán a parlamentben a bejegyzett élettársi kapcsolatot szabályozó törvény tervezetét, amelyet első házként a szenátus tárgyal majd.

A törvénynek négy kezdeményezője van egy-egy parlamenti frakcióból, és további 38 képviselő és szenátor írta alá a Szociáldemokrata Párt (PSD), a Nemzeti Liberális Párt (PNL), a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ részéről. A PSD frakcióiból egyetlenegy képviselő írta alá, a kisebbik kormánypárttól, a Liberálisok és Demokraták Szövetségétől (ALDE) senki nem adta hozzá a nevét. Az RMDSZ részéről 10 képviselő és 3 szenátor aláírása került fel a tervezetre.

Korábban e jogszabály nyújtotta lehetőségekről, társadalmi hasznáról olyan személyeket kérdeztünk, akik már hosszabb ideje élnek párkapcsolatban, de nem házasodtak össze. Egy harminchat éves leszbikus nő, egy harmincas évei közepén járó heteroszexuális nő, illetve egy harmincas évei vége felé járó heteroszexuális férfi vállalta azt, hogy részt vesz az ankétunkban.

Az egyik előterjesztő, Csoma Botond képviselő a Maszolnak elmondta, elmúlt hetekben lezajlott egyeztetéseken a PSD és az ALDE több politikusa is jelezte, hogy támogatja a törvény elfogadását, ám időközben meggondolták magukat. "Ezen magam is csodálkoztam, hiszen korábban mindkét kormánypárt elnöke azt nyilatkozta, hogy szükség van a bejegyzett élettársi kapcsolat szabályozására Romániában" – jelentette ki a politikus. 

Csoma Botond tájékoztatása szerint a tervezetet a szenátus tárgyalja első házként. Emlékeztetett: ha a törvényről az iktatását követő 45 napon belül nem dönt a felsőház, hallgatólagosan elfogadottnak nyilvánítják, és átkerül a képviselőházba. A politikus ugyanakkor borúlátó: szerinte a szenátus elutasítja majd a törvényt, hiszen néhány napja még azt a tervezetet sem szavazták meg, amely csak a heteroszexuális párokra korlátozta a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét. "Ezért majd a képviselőházban meg kell várnunk a kellő pillanatatot a törvény szavazásra bocsátásához" – mondta a képviselő.

Az azonos neműek párkapcsolatának elismerése régóta társadalmi viták tárgyát képezi. A múlt század nyolcvanas éveinek végén Dánia lépett elsőként, lehetővé téve a bejegyzett élettársi kapcsolatot az azonos neműek számára. Egy évtizeddel később, 2001-ben Hollandia elsőként legalizálta a melegházasságot. Erről szóló anyagunkat itt olvashatja.

A parlamentnek azonban előbb utóbb el kell fogadnia a törvényt, hiszen erre a Coman-Hamilton-ügyben hozott alkotmánybírósági döntés kötelezi a honatyákat. Indoklásában a taláros testület kimondta: az élettársi kapcsolatban élő azonos nemű pároknak joguk van a magán- és a családi élethez, illetve együttélésük törvényes elismeréséhez.

A szerdán iktatott jogszabályt egy parlamenti kezdeményező csoport dolgozta ki, alapja az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak egy korábbi tervezete. 

A tervezet fontosabb előírásai:

1. Az együtt élő heteroszexuális párok mellett az azonos nemű párok is törvényesíthetik az élettársi kapcsolatukat.

2. Az élettársi kapcsolatot közjegyző törvényesíti és anyakönyvezik is

3. Az élettársi kapcsolatot a következő feltételekkel jegyzik be:

  • a felek betöltötték a 18-ik évet
  • legalább az egyik fél román állampolgár vagy legkevesebb egy éve tartózkodási engedéllyel Romániában élő külföldi állampolgár
  • egyik fél sem házas és nincs bejegyzett élettársi kapcsolata egy másik személlyel
  • a felek nem egyenes ágú rokonok; a legkevesebb negyedik fokú oldalági rokonság megengedett

3. Az élettársak megőrzik a nevüket a kapcsolatuk bejegyzése után

4. Az élettársak vagyonközösséget vállalhatnak közjegyző előtt; ennek hiányába mindkét felet megilleti a kapcsolatuk bejegyzése előtt, illetve után szerzett saját vagyona

5. A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párokra ugyanazok a szabályozások érvényesek, mint a házastársakra a következő területeken: szociális juttatások, társadalombiztosítás, egészségbiztosítás, adózás, betegjog, szolgáltatásokhoz való hozzáférés, a családon belüli erőszak megelőzése, büntetőjog

6. A bejegyzett élettársi kapcsolatban élő azonos nemű párok sem együtt, sem külön nem fogadhatnak örökbe gyereket

7. A külföldön bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párokat ugyanazok a jogok illetik meg az országban, mint a Romániában bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párokat

8. A külföldön összeházasodott azonos nemű párokat ugyanazok a jogok illetik meg az országban, mint a Romániában bejegyzett élettársi kapcsolatban élő párokat.

A tervezet indoklása szerint az Európai Unió tagállamainak zöme már legalizálta az élettársi kapcsolatot, vagy az azonos nemű személyek közötti házasságot, hogy törvény révén védje az ilyen családokat is. Az 1990-es évekhez képest megváltoztak a párkapcsolati, házasságkötési szokások: Románia lakossága esetében is nyomon követhető, hogy a párok közül kevesebben házasodnak össze és idősebb korban, kevesebb gyereket vállalnak és később. A 2014-ben született gyerekek 31,2 százalékékának nem voltak összeházasodva a szülei, míg 1993-ban ez az arány csak 17 százalék volt - olvasható az indoklásban. 








EZT OLVASTA MÁR?

X