Horváth Anna pere: homályban marad a SRI és a DNA együttműködése


-A A+

December 5-ig adott határidőt a bíróság a fordítónak, hogy elkészüljön a vád legfontosabb bizonyítékát jelentő lehallgatási jegyzőkönyv fordításával Horváth Anna és Fodor Zsolt ügyében. A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a korrupcióellenes ügyészség (DNA) együttműködésének tisztázására irányuló indítványt elutasította a bíróság.

A per újabb tárgyalásán, szerdán ismételten kihallgatták Ligia Subţirică kolozsvári főépítészt, aki fenntartotta az alapfokú per során tett nyilatkozatát. Elmondta, hogy soha nem beszélt Horváth Annával Fodor Zsolt vagy bárki más dossziéjának a megsürgetéséről, és a volt alpolgármester soha még csak nem is sugallta neki, hogy Fodorral kivételezzen.

Ezzel kapcsolatban a vád képviselője aziránt érdeklődött, hogy nem haladt-e mégis gyorsabban a szokottnál Fodor Zsolt kérelme a hivatali útvesztőben. Ligia Subţirică azt válaszolta: utólag nehezére esik ezt megítélni, de fontosnak tartja kiegészíteni a mondottakat azzal, hogy a főépítész szigorúan véve nem beosztottja senkinek a helyi adminisztrációban, azaz „egyetlen főnöke” a tevékenységét szabályozó törvény. „Következésképp nem is gyakorolhattak rám nyomást, ahogy én sem szoktam nyomást gyakorolni a tisztviselőkre, főleg nem a határidőket illetően” – tette hozzá.

Hangsúlyozta, hogy az engedélyek kibocsátásának gyorsasága – vagy éppenséggel lassúsága – mindenekelőtt a dokumentáció minőségétől függ. „Ha az iratcsomó korrekt és komplett”, az engedély kibocsátása gyorsabban megy, míg ha kiegészítésre vagy tisztázásra van szükség, azok lassítják a folyamatot.

A DNA 2016. december 19-én emelt vádat Horváth Anna és Fodor Zsolt ellen. Az ügyészek szerint az üzletember 60 darab fesztiválbelépőt biztosított a Kolozsvár volt alpolgármestere kampányában részt vevő fiataloknak, cserébe pedig Horváth Annak megígérte, hogy megsürgeti a polgármesteri hivatal városrendezési részlegén két folyamodványának az elbírálását. Egyik esetben a Történelmi Műemlékek Zonális Bizottsága kérte a Karolina tér 4. alatt található műemléképület homlokzatának a visszaállítását eredeti állapotába, és ehhez volt szükség a terasz alatt elterülő tíz négyzetméternyi terület koncessziójára. Egy másik esetben az üzletember azért folyamodott a hivatalhoz, hogy átadhasson a városnak egy 150 négyzetméteres telekrészt, amelyet a városrendezési terv (PUG) értelmében kisajátítottak útszélesítés céljával.

A védelem kérdésére a tanú elmondta, hogy a per tárgyát képező két engedély kibocsátása – akárcsak az elvégzendő munkálatok egyébként – elsősorban a város és a polgárok érdeke volt. „A beruházónak (Fodor Zsoltnak) inkább kellemetlenséget jelentett, gondolom” – fogalmazott a főépítész.

A vádlottak nem nyilatkoztak a tárgyalás után. Sergiu Bogdan, Horváth Anna ügyvédje elmondta, hogy a főépítész tanúvallomása véleménye szerint megerősítette azt, amit a védelem elejétől fogva hangoztat, hogy a két engedély kibocsátásával kapcsolatban „nem volt semmiféle törvénytelen magatartás”.

A védelem reméli, „releváns fordítás készül”

Ami a lehallgatási jegyzőkönyvet illeti, Bogdan reményét fejezte ki, hogy „releváns fordítás készül”, hiszen a dossziéval kapcsolatos egyik probléma az, hogy a hatósági felvétel nem hallható, és emiatt több helyen értelmezhető. Az ügyvéd elmondása szerint ez éppen arra a két részletre érvényes, amely a vád szempontjából a leginkább releváns: a felvétel elejétől a 13. percig, illetve a 47-től a 49. percig terjedő részre.

Ezért a védelem kérte, a bíróság pedig jóváhagyta a hangfelvétel említett részeinek szakértői elemzését. Erre vonatkozóan a bíróság egy későbbi időpontban állapíthat meg határidőt. A háromfős tanács elnöke szerdán annyit mondott, hogy a felvételt az újabb fordítás elkészülte, vagyis december 5. után küldik át a kriminalisztikai intézetnek. Fodor Zsolt védőjének kérésére a bíróság jóváhagyta, hogy a védelem által kijelölt szakértő is részt vegyen a vizsgálatban.

Elutasította ugyanakkor a bíróság Fodor Zsolt indítványát, amely a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a DNA együttműködésének tisztázását célozta. A védelem szerint egyértelművé kellene tenni, hogy a két intézmény alkalmazottai „vegyes csapatban dolgoztak-e”, és ha igen, „szolgáltattak-e közösen bizonyítékot”. Ez abból a levélváltásból derülhetne ki, amelyet a két intézmény folytatott az ügy kapcsán – mutatott rá a védelem, kérve egyúttal, de ugyancsak eredménytelenül, hogy a SRI mutassa be a bíróságnak a vádlottak között lezajlott és lehallgatott összes beszélgetést.

A védelem fent említett gyanúja arra alapoz, hogy miközben a DNA 2016. május 24-én indított eljárást az ügyben, az ügyész csupán októberben vette át a vád alapjául szolgáló hangfelvételt a hírszerzéstől. Ez pedig azt jelenti, hogy öt hónappal korábban a DNA csakis a SRI által feldolgozott információkat használhatott fel bizonyítékként, ami megkérdőjelezi az eljárás törvényességét.

A per január 9-én Horváth Anna meghallgatásával folytatódik.








EZT OLVASTA MÁR?

X