A Demokrata Liberális Pártban marad Elena Udrea
Nem lép ki a Demokrata Liberális Pártból (PDL) a szombati tisztújításon alulmaradt Elena Udrea, aki maradásra szólította híveit is. Hétfői bejelentésével a politikus cáfolni kívánta azokat a sajtóhíreszteléseket, miszerint új pártot készül alapítani.
„Mi nem a PDL jelenlegi vezetőségének, hanem a kormányzó Szociál-Liberális Szövetségnek szeretnénk az ellenzéke lenni. Továbbra is a PDL-ért és azoknak az elveknek az érvényre juttatásáért küzdök, amelyekért rám szavaztak a küldöttek a kongresszuson” – mondta Udrea.
Közölte azonban azt is, hogy továbbra is szabálytalannak tartja a szombaton lezajlott tisztújítást, melynek nyomán Vasile Blaga maradt a PDL elnöke. Hozzátette, továbbra is várja a választ a fellebbezésére, ám nem fűz nagy reményeket ahhoz, hogy elfogadják az óvását.
- 35398 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 35400 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 35401 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 35402 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 35403 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 35404 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni