Jóváhagyta a képviselőház az igazságügyi törvények módosításáról szóló sürgősségi kormányrendeletet


-A A+

Elfogadta szerdán a képviselőház plénuma az igazságügyi törvényeket módosító, 2018/92-es sürgősségi kormányrendeletet törvényerőre emelő tervezetet.

A plénum 170 támogató, 92 ellenszavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadta el a jogszabályt. Az alsóház cikkelyenként már hétfőn megszavazta a tervezetet. A törvényhozó testület az ellenzék valamennyi módosító javaslatát elutasította, és a szöveget az igazságügyi törvényekkel foglalkozó parlamenti különbizottság által jóváhagyott változatában szavazta meg.

Az elfogadott változat értelmében a bírákat és ügyészeket elmozdíthatják tisztségükből, amennyiben csorba esik hírnevükön. A Szociáldemokrata Párt (PSD) javaslatára eltörölték a 2004/303-as törvény azon előírását, amely szerint az igazságügyi minisztérium irányításával, a civil szféra és a szakmai szervezetek bevonásával, kétévente ellenőrizni kell azt a rendszert, amely alapján véletlenszerűen szétosztják a peres ügyeket a bírói testületek között.

A megszavazott javaslat alapján a legfelsőbb bíróság vezetőtanácsa többé nem tehet javaslatot a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács bírói részlegének arra vonatkozóan, hogy kik alkossák a vizsgáztató bizottságot a legfelsőbb bíróság új tagjainak felvételekor.

További módosítás, hogy a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) ügyészeit versenyvizsga alapján nevezik ki. Kizáró feltétel, hogy a pályázóra nem szabtak ki szankciót az elmúlt 3 évben, és legalább 10 éves szakmai tapasztalattal kell rendelkeznie. A kitételek közt szerepel az is, hogy a jelentkezőnek „jó szakmai felkészültsége és feddhetetlen erkölcsi magatartása” kell hogy legyen.

Ugyanakkor a PSD javaslatára több módosítást elfogadtak arra vonatkozóan, hogy a bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekményeket vizsgáló új osztályra rendőröket is helyezzenek át.

A bírák és ügyészek nyugdíjazására vonatkozó előírást nem módosították. A 92-es sürgősségi kormányrendelet szerint 2020. január elsején lép érvénybe az az előírás, miszerint nyugdíjba vonulhatnak azok a bírák és ügyészek, akik már több mint 20 éve dolgoznak ebben a funkcióban. Florin Iordache, a különbizottság elnöke azt mondta, a CSM-nek előbb fel kell mérnie, hány személy kerülne a nyugdíjazásra jogosultak kategóriájába. Amíg ez a felmérés nem készült el, nem dönthetnek a cikkelyről.

A képviselőház első kamaraként szavazott, a végső döntés a szenátusé lesz ez ügyben.








EZT OLVASTA MÁR?

X