Szabó Ödön a HTMP-ről: ötletemet valaki jónak találta


-A A+

„Lám, azt ötletemet valaki mégis jónak tartotta” – jelentette ki a maszol.ro-nak kedden Szabó Ödön a Határon Túli Magyarok pártjának bejegyzéséről. Az RMDSZ-es képviselőt azért kerestük meg, mert tavaly szintén felvetette egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozását.szabo-odon

„Én egy olyan kezdeményezésre gondoltam, amit az RMDSZ vállaljon fel, de örülök, hogy ez megfogalmazódott másokban is, ha nem is éppen úgy, ahogy én elképzeltem” – mondta Szabó Ödön, aki a HTMP elnökét, Egri Pétert nem ismeri. A képviselő tudomása szerint a mostani pártbejegyzéshez az RMDSZ-nek semmi köze nincs. Ezt megerősítette a maszol.ro-nak Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára is.

A képviselő szerint a HTMP-t vélhetően azért jegyezték be kezdeményezőik, mert van rá igény: egy évvel a választások előtt a magyarországiak fele nem tudja, hogy melyik pártra szavazzon, és a szavazásra jogosult határon túli magyaroknak sincs túl sok alternatívájuk.

Szabó Ödön úgy véli: az elkövetkező időszakban dől majd el, mennyire komoly ez a kezdeményezés. „Lássuk, milyen személyiségeket, partnereket, programokat tud maga mellé állítani ez a párt. Akkor kiderül, hogy tulajdonképpen egy határon túli esetleges kezdeményezésnek akarták valakik elejét venni, vagy pedig tartalommal akarják megtölteni a HTMP-t” – mondta a politikus.

A képviselő hangsúlyozta, nagyon is komolyan gondolta tavaly júniusban, a Szövetségi Képviselők Tanácsának ülésén elhangzó javaslatát egy Magyarországon bejegyzendő határon túli párt létrehozásáról, amelyre a magyarországi parlamenti választásokon a magyar állampolgárságot szerzett határon túli magyarok szavazhatnának.

A tavaly júniusi SZKT-ülésen Szabó Ödön először arról beszélt, hogy Kövér László erdélyi kampánykörútja Bihar, Szatmár és Kolozs megyében rontotta a magyarság választási esélyeit. „Alapítsunk mi is pártot Magyarországon, lássuk, mit szólnak hozzá!" – jelentette ki a politikus. A felvetéshez hozzászóló Ráduly Róbert csíkszeredai polgármester szerint a határon túliak magyarországi pártját a magyar állampolgárságot szerzett felvidéki, délvidéki és kárpátaljai magyarokkal közösen lehetne bejegyezni. Ráduly sérelmezte, hogy a magyar választójogi törvény alapján a határon túli magyarok csak pártlistákra szavazhatnak. Markó Béla, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke is kitért a pártalapítás javaslatára. „Megfenyegettük a magyarországiakat, hogy létrehozunk ott egy pártot. Ez nem árt, de még mielőtt a 2014-es magyarországi választásokról beszélnénk, nekünk az őszi parlamenti választásokra kell összpontosítanunk" – jelentette ki Markó, aki helytelenítette, hogy magyar részről „nem követték meg" az RMDSZ-t.

Felvetését azzal indokolta, hogy ha az RMDSZ az erdélyi magyarság képviseletére vállalkozott, akkor ezt a képviseletet el kell tudni látnia a magyarországi parlamentben is. „Ha azt akarja az RMDSZ, hogy az erdélyi magyar közösség képviseletét ellássa, akkor minden olyan térben jelen kell lennie, ahol az erdélyi magyar közösségről döntenek, tehát a budapesti parlamentben is” – fogalmazott Szabó Ödön.

A maszol.ro egyébként kedden a HTMP honlapján megadott telefonszámon megpróbálta szóra bírni a párt elnökét, Egri Pétert, ám nem jártunk sikerrel. Egyelőre e-mailen elküldött kérdéseinkre sem kaptunk választ.

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X