Hallani sem akar decemberig minisztercserékről Klaus Johannis


-A A+

A december elsejei centenáriumi ünnepségek lejártáig nem hagy jóvá egyetlen minisztercserét sem – jelentette be csütörtökön az államfő.

"Két nappal a kormányátalakítás után kaptam egy újabb kormányátalakítási javaslatot. Ez nem jó előjel" - fogalmazott Klaus Johannis, hangsúlyozva, két év sem telt el azóta, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) kormányt alakított, és a jelenlegi már a harmadik kabinet, amely tisztségben van.

Az államfő számításai szerint 70 politikus fordult meg eddig a PSD-ALDE-kormányokban. "Így nem lehet kormányozni. Nem lehet egész nap cserélni a minisztereket. Én nem vagyok hajlandó hozzájárulni ehhez a körhintához hasonlítható kormányzáshoz. (...) Ezen a héten nem lesz több minisztercsere, a ma kézhez kapott javaslatot legkorábban a december elsejei nemzeti ünnep és centenáriumi ünnepségek után fogom megvizsgálni" - nyomatékosította Johannis.

A PSD vezetőtestülete azt követően ült össze ismét szerdán, hogy egy nappal korábban Klaus Johannis államfő elutasította Ilan Laufer, illetve Lia Olguţa Vasilescu kinevezését a regionális fejlesztési, illetve szállításügyi miniszteri tisztségbe. A párt vezető testülete ugyanakkor lemondásra szólította fel Lucian Șova szállításügyi és Paul Stănescu fejlesztési minisztert. Șova csütörtökön lemondott, Stănescu pedig azt nyilatkozta, hogy még gondolkozik a döntésen.








EZT OLVASTA MÁR?

X