Több mint négyezer katona vonul át a bukaresti Diadalív alatt december elsején


-A A+

Zajlanak az előkészületek Bukarestben a december 1-jei román nemzeti ünnep és az egyesülés centenáriuma alkalmából tartandó katonai ünnepségre. 

Szombaton a katonai parádé főpróbáját tartották a Diadalívnél. Adrian Tonea vezérőrnagy szerint erre azért volt szükség, hogy hangolják össze a harcászati eszközökön, illetve gyalog felvonuló különítmények mozgását.December 1-jén több mint négyezer katona vonul majd át a bukaresti Diadalív alatt. A katonai parádé irányításával megbízott vezérőrnagy szerint ez lesz az első alkalom, amikor „a román nép hagyományaira, az első világháborús harcokra emlékeztető különítmények” is részt vesznek a díszszemlén. 

Emellett jelen lesz a parádén 20 ország mintegy ötszáz katonája, és felvonultatják a Román Hadsereg, illetve a partner- és szövetséges országok több mint 200 technikai eszközét. A diadalív fölött 50 harci repülőgép fog elrepülni, majd a parádé végén a csendőrség és a védelmi minisztérium lovassága is felvonul - mondta még Adrian Tonea.








EZT OLVASTA MÁR?

X