Vincze Loránt indul az európai parlamenti választásokon


-A A+

Bejelentette jelöltségét az európai parlamenti választásokra Vincze Loránt. A FUEN elnöke, az RMDSZ külügyi titkára erről csütörtökön, szülővárosában, az RMDSZ Maros megyei szervezetének kongresszusi jelölőülésén beszélt.

„Az Európai Unió intézményrendszere, prioritásai jövő május után változni fognak, így a mi feladatunk is változik, bővül: Európában ma már nem elég a helytállás azokban az intézményekben, amelyekben képviseletünk van. Nem elég, hogy próbálkozunk, elmondjuk dolgainkat, és az sem elég, hogy csak egy-két szűk területen teszünk szert jártasságra, befolyásra, hiszen azok nagyon kis mértékben alakítják az erdélyi magyarok életét. Nem indulunk hátrányból, van, amire alapoznunk: az RMDSZ külpolitikai jelenléte erősödött, mögöttünk egy nemzetközi siker, amely egyszerre hatalmaz fel és kötelez ennek a munkának a folytatására” – idézi az RMDSZ közleménye a politikust.„Az RMDSZ számára a cél az európai kisebbségvédelmi törvény kiharcolása, valamint Erdély és a magyar közösség fejlődése. Az erős európai képviselet ennek eszköze. Meggyőződésem, hogy a célok eléréséhez európai parlamenti mandátummal, eszköztárral és lehetőségekkel jelentősen hozzá lehet járulni. Én ezt szeretném tenni” – fogalmazott, kérve az RMDSZ Maros megyei szervezetét, hogy támogassa jelölését az európai parlamenti jelöltlistára.

„Az elmúlt öt esztendő számomra elsősorban az európai kisebbségvédelem átalakításáról és eredményessé tételéről, az RMDSZ külpolitikai jelenlétének megerősítéséről szólt, és ezért sikerült idén a több mint egymillió aláírás összegyűjtése, és ezzel a Minority SafePack, az elmúlt évtizedek legerősebb kisebbségvédelmi projektjének kiteljesítése” – mutatott rá Vincze Loránt.

Hozzátette: a Minority SafePack természetesen nem lehet az Európai Parlamenti jelenlét egyetlen területe: valós igény van az uniós pályázati rendszerek népszerűsítésére, a magyar megyék és a kisebbségi régiók együttműködésének erősítése szintén prioritás. Úgy véli, azokban a témákban kell javaslatokat megfogalmazni, amelyek az emberek számára fontosak: kisebbségvédelem, fejlesztések, mezőgazdaság, biztonság, európai identitás. Felhívta a figyelmet: a romániai magyar EP-képviselőknek partnereket kell keresniük, nem csupán az Európai Parlamentben.

Vincze Loránt ugyanakkor hangsúlyozta: a FUEN vezetését is folytatná, hiszen a két pozíció nem zárja ki egymást, sőt, a Minority SafePack ügyét most az uniós intézményekben kell sikerre vinni.

„Ha végül sikerül elfogadtatni a kisebbségeket támogató európai törvényt, akkor minden őshonos közösség tudni fogja, hogy azért vannak biztonságban jogai, mert közösen kiharcoltuk Európában. Ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha az RMDSZ képviselőiként ott vagyunk. A FUEN és Európa őshonos kisebbségei bíznak bennünk, számítanak ránk. Bízzunk mi is magunkban. Ha számíthatunk egymásra, akkor ez sikerülni fog. Munkára jelentkezem tehát, kérlek, támogassatok ebben!” – zárta felszólalását Vincze Loránt.








EZT OLVASTA MÁR?

X