A bírák fóruma a CSM-nek: védje meg az igazságszolgáltatási rendszert Dragnea kijelentéseivel szemben


-A A+

A Romániai Bírók Fóruma (FJR) azt kéri a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanácstól (CSM), hogy védje meg az igazságszolgáltatási rendszert Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének kijelentéseivel szemben.

A FJR kijegyzetelt több példát Dragnea nyilatkozataiból, amelyben a PSD elnöke „több ezer” olyan emberről beszél, akiket „ártatlanul, hamis bizonyítékok alapján zártak börtönbe”. A bírák meglátása szerint az a poltikai beszéd, amely az úgynevezett „párhuzamos államban” azonosított ellenségről szól, amely elköveti ezeket az „igazságtalanságokat”, ellentmond a demokratikus elveknek és komoly fenyegetést jelent az igazságszolgáltatás függetlenségére.



„Ezek a nyilatkozatok nem egyszerű értékítéletek, hanem olyan konkrét tényekre vonatkoznak, amelyek nem felelnek meg a valóságnak” írja a FRJ Facebook-oldalán.  A FRJ emlékeztet, hogy a függetlenség a bírói és ügyészi szakma ismérve, és lehetőséget teremt a bíráknak, hogy „kizárólag a törvény és saját lelkiismeretük alapján hozzanak ítéletet”.

Meglátásuk szerint ezek a nyilatkozatok túllépik a szabad véleménynyilvánítás kereteit, káros hatással vannak az igazságszolgáltatás függetlenségére és a lakosság által az igazságszolgáltatásba vetett bizalomra. „Egy jogállamban senki – annál is kevésbé az egyik hatalom képviselője, még ha vádlott minősége van is nem terjesztheti ki az egész igazságszolgáltatásra egyetlen per lefolyása iránti esetleges elégedetlenségét. Ha ilyen általánosító kijelentéseket tesz, akkor óhatatlanul áthágja a hatalmi ágak szétválasztására vonatkozó alkotmányos elvet” - írja a FRJ. 








EZT OLVASTA MÁR?

X