Január elsején Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét Ausztriától
Január elsejétől hat hónapig Románia tölti be az Európai Unió soros elnökségét, Ausztriától veszi át, majd júliusban Finnországnak adja tovább a tisztséget.
Az EU-hoz több mint tíz évvel ezelőtt, 2007-ben csatlakozott Románia most először látja el a félévente tagállamról tagállamra szálló tisztet. Bukarest már véglegesítette a "Kohézió mint közös európai érték" mottójú programját, amelyben a tagállamok közötti összetartást, valamint a megosztottság csökkentését és a megkülönböztetés felszámolását tűzte ki célul.
A konvergencia mellett a versenyképesség megerősítésére, a munkahelyteremtésre, az innovációra, a digitalizációra és a fenntarthatóságra kívánnak összpontosítani, emellett a biztonság, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harcra, a kibervédelem fokozására, illetve a határok védelmére.
A bukaresti kormány fontosnak tartja Európa globális szerepének és védelmi képességeinek megerősítését, a nyugat-balkáni EU-bővítés elősegítését, a multilateralizmus támogatását. Fókuszba kívánják helyezni a közös értékek, például a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok védelmét, a szolidaritás, az esélyegyenlőség megerősítését, a fellépést a rasszizmus, az idegengyűlölet, az antiszemitizmus és a populizmus ellen.
Az elnökség nyitóeseményére a Jean-Claude Juncker vezette Európai Bizottság tagjai január 10-én Bukarestbe látogatnak, ahol a román prioritásokról egyeztetnek. Klaus Johannis államfő novemberben úgy vélekedett, hogy a baloldali kormány nincs felkészülve az uniós elnökségre, később azonban visszavonta a kijelentését.
Májusban rendezik az európai parlamenti választásokat, ezért szakértők szerint a most kezdődő félév különösen jelentősnek számít.
- Meleşcanu és Ciamba: az EU-elnökség nem használható fel eszközként a belpolitikai harcokba
Belföld - Elindult a román EU-elnökség hivatalos honlapja
Belföld - Junker kétli, hogy a román kormány megértette, mit jelent az EU-elnökség
Belföld - Jelképesen átvette az EU tanácsának soros elnökségét Klaus Johannis
Belföld - Elmarasztalta az alkotmánybíróság Klaus Johannis államfőt
Belföld
- 34931 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 34933 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 34933 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 34934 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 34935 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 34936 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni