A PSD szerint Johannis „bűnügyi jellegű cinkosságot” vállalt a legfőbb ügyésszel


-A A+

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elítéli Klaus Johannis államfő „ismételt próbálkozásait, hogy ellehetetlenítse a kormány tevékenységét, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megakadályozza a PSD-t, hogy végrehajtsa a kormányprogramot” – áll a PSD közleményében.

A dokumentum szerint Johannis „felelőtlenségről” tett tanúbizonyságot, amikor másodszor is elutasította az infrastruktúráért és a helyi fejlesztésekért felelős miniszterek kinevezését.

Másrészt az államfő „bűnügyi jellegű cinkosságot” vállalt Augustin Lazăr legfőbb ügyésszel, akinek „súlyos fegyelmi kihágásokért, a törvények és az emberi alapjogok súlyos megsértéséért” leváltását javasolták – írja a közlemény.

A szociáldemokraták meglátása szerint az államfő tette, hogy nem váltja le annak az intézménynek a vezetőjét, ahol okirathamisítással szerzett ingatlantulajdon miatt ellene folyik bűnügyi eljárás, kimeríti a befolyással való üzérkedés bűntettét.

(Címlapfotó forrása: Mediafax)








EZT OLVASTA MÁR?

X