Kivizsgálást kér a CSM a DNA nagyváradi ügyosztályát érintő hangfelvétel ügyében


-A A+

Kivizsgálást kér a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) az Igazságügyi Felügyelettől (IJ) annak a hangfelvételnek az ügyében, amelyen állítólag az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) több nagyváradi ügyésze a bírák megfélemlítésére használt praktikákról beszél.

A CSM bírói részlege hétfői közleményében rámutat, aggodalommal vette tudomásul a nemrég megjelent felvételen elhangzottakat, amelyek arra engednek következtetni, hogy a nagyváradi DNA-nál fabrikált dossziékkal, a bírák egymás közötti személyes vagy szakmai viszonyának kihasználásával próbálnak nyomást gyakorolni rájuk azzal a céllal, hogy az ügyészek számára kedvező döntéseket hozzanak az ügyosztály által kivizsgált ügyekben. 

A szóban forgó hangfelvételt Răzvan Doseanu ügyvéd tette közzé ügyvédi irodájának honlapján. „Lehet, hogy eredeti a felvétel, és lehet, hogy hamisított, bár én felismerem a beszélgetésben állítólag részt vevő ügyészek hangját. Lehetséges résztvevők: Man Ciprian, Muntean Adrian, Ardelean Ciprian, Pantea Cosmin és Rus Lucian ügyészek” – írja az ügyvéd a honlapon. Răzvan Doseanu szerint a felvétel a DNA váradi ügyosztályának 2018 januárjában zajlott ülésén készült, és egy névtelen beküldőtől származik. 

A hangfelvétel megjelenése után a DNA közölte, hogy magyarázatot kértek ezzel kapcsolatban a nagyváradi ügyosztálytól, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a vádhatóság elhatárolódik az alárendeltségében dolgozók minden olyan tettétől, amely sérti a törvényeket vagy a bírák és ügyészek etikai kódexét. 

A bírák és ügyészek által elkövetett bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó ügyosztály szintén bejelentette, hogy in rem (azaz a bűncselekmény elkövetésére irányuló gyanú megalapozottságát vizsgáló) eljárást indított az ügyben. 








EZT OLVASTA MÁR?

X