Megindokolta Johannis, miért utasította el Adina Florea kinevezését a DNA élére


-A A+

Levélben adott magyarázatot Klaus Johannis államfő Tudorel Toader igazságügyi miniszternek arra, hogy miért utasította el második alkalommal is Adina Florea kinevezését az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) élére.

A bírák és ügyészek jogállásáról szóló törvény előírásaira és az alkotmánybíróság vonatkozó határozataira hivatkozva Johannis levelében azzal magyarázza Florea kinevezésének elutasítását, hogy a javaslathoz csatolt dokumentációban továbbra sincs bizonyíték arra, hogy a DNA-főügyészi tisztségre jelölt személy nem volt a szekuritáté tagja, illetve nem működött együtt a Ceaușescu-korszakban létező titkosszolgálattal.

Johannis államfő december 21-én jelentette be, hogy elutasítja Adina Florea kinevezését a DNA élére, arra hivatkozva, hogy nem teljesül esetében a vezető ügyészi tisztség betöltésének törvény által megszabott feltétele.

A Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) csütörtöki ülésén dönthet arról, hogy fenntartja-e vagy sem az Adina Florea nevére korábban kiadott igazolást. Sulfina Barbu CNSAS-tag hétfőn úgy nyilatkozott az Agerpres hírügynökségnek, hogy az igazolás 2009-es keltezésű, és elindították a törvény által előírt folyamatot ennek újbóli ellenőrzésére. Hozzátette, eredetileg december 21-én kellett volna összeülnie a CNSAS Kollégiumának, hogy döntsön arról, fenntartja-e az igazolásba foglaltakat, az ülés azonban kvórumhiány miatt elmaradt. 








EZT OLVASTA MÁR?

X