Kormányellenes tüntetés fogadta az EU döntéshozóit Bukarestben


-A A+

Több száz tüntető gyűlt össze csütörtök este a bukaresti Román Athenaeum épülete előtt, ahol elkezdődött a román EU-elnökség hivatalos nyitórendezvénye.

A tiltakozók Európa-párti és kormányellenes jelszavakat skandálnak. Román és EU-zászlókat, illetve "Európa, veled vagyunk!", "Románia nem kér a közkegyelemből!" feliratú táblákat tartanak a kezükben.

A tüntetők között van Dacian Cioloş volt miniszterelnök is. Az exkormányfő azt mondta, "a románokkal szembeni tiszteletlenség jele", hogy Liviu Dragnea képviselőházi elnök nem vesz részt az eseményen.

"Ez elsősorban a románokkal szembeni tiszteletlenség jele, mert tudomásom szerint a legfrissebb közvélemény-kutatások értelmében a romániai lakosság több mint 70, csaknem 80 százaléka úgy véli, hogy Romániának az Európai Unióban van a helye, és méltányolja, hogy az ország tagja az EU-nak" - fogalmazott Cioloş.

A tüntetésen jelen van Vlad Voiculescu volt miniszter és a közismert román színművésznő, Oana Pellea is.  A környéket a csendőrség biztosítja, ez idáig nem történtek incidensek.

Az Európát akarunk, nem diktatúrát elnevezésű demonstrációra való mozgósítás a Facebookon zajlott, és a román EU-elnökség hivatalos nyitórendezvényének végéig tart.








EZT OLVASTA MÁR?

X