Megoldást vár az államfő a „miniamnesztia” okozta problémákra


-A A+

Felszólította Klaus Johannis államfő a kormányt, hogy haladéktalanul gondolja át a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét, és álljon elő megoldási javaslatokkal.

Szerdai nyilatkozatában az elnök rámutatott, sok szó esett az elmúlt napokban arról, hogy számos elítéltet engedtek ki a börtönből büntetésének letöltése előtt az úgynevezett büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye alapján, "vagyis azért, mert rosszak a körülmények a romániai börtönökben".

"A román állampolgárok biztonsága nem képezheti alku tárgyát. Gyorsan le kell vonnunk a következtetéseket, és olyan intézkedéseket kell hozni, amelyek nyomán az emberek nyugodtak lehetnek saját otthonukban, nem kell attól tartaniuk, hogy rájuk tör egy szabadon engedett bűnöző" - fogalmazott Johannis.

Az elnök hozzátette, a megoldásnak a kormány, az igazságügyi minisztérium részéről kell érkeznie, ugyanakkor hangsúlyozta, van lehetőség arra, hogy a parlament gyors eljárásban tárgyalja az ügyet és javítson a törvényen. "Azzal, hogy más kormányokban keressük a bűnbakot, semmit nem lehet megoldani" - mondta Johannis, utalva az igazságügyi miniszter és a miniszterelnök ama kijelentésére, miszerint a büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvényét a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány kezdeményezte.

A büntetés-végrehajtási jogorvoslat törvénye (2017/169-es törvény) értelmében valamennyi, nem megfelelő fogva tartási körülmények között letöltött harminc napért hat nappal lerövidül a foglyok büntetése.







EZT OLVASTA MÁR?

X