Ponta visszakozott: Romániának nem lesz egyhamar főügyésze


-A A+

Mégsem javasol jelölteket az igazságügyi miniszteri tisztséget is betöltő kormányfő a legfőbb ügyészi, illetve a korrupcióellenes vádhatóság (DNA) főügyészi tisztségére. Victor Ponta a Legfőbb Bírói Tanács (CSM) tagjaival történő hétfői konzultáció után gondolta meg magát.

A tanácskozás után kijelentette: a CMS ügyészi részlegének képviselői győzték meg arról, hogy versenyvizsgával keressenek megfelelő jelölteket erre a két posztra. Mint ismert, a törvény szerint a legfőbb ügyészt és a DNA vezető ügyészét az igazságügyi miniszter javaslatára, a CSM véleményezése után az államfő nevezi ki. Az államfő nem köteles figyelembe venni ez utóbbi testület álláspontját. Az főügyészek átlátható szelekciós folyamat útján történő kinevezése az Európai Bizottság ajánlása volt.ponta-kovesi-ghimpele

A kormányfő közölte: hamarosan kinevezi az új igazságügyi minisztert, akinek a feladata lesz a szelekciós folyamat levezénylése. Hozzátette, hogy a CSM-nél zajló tanácskozáson nem kerültek szóba nevek. „Csak a kinevezési procedúráról beszéltünk. A CSM tagjai ragaszkodtak a szelekciós eljáráshoz, és én ezt tudomásul vettem” – mondta Ponta, aki a nap folyamán az államfőt is tájékoztatni készül a fejleményekről.

A CSM elnöke, Oana Schmidt-Haineală megerősítette, hogy a testület a versenyvizsga híve. Szerinte a két posztra pályázó jelölteknek kifogástalan szakmai múlttal, jó kommunikációs és vezetői képességekkel kell rendelkezniük.

Mint ismert, Mona Pivniceru volt igazságügyi miniszter korábban szelekciós eljárással próbált megfelelő jelölteket keresni a legfőbb ügyészi posztra és a DNA főügyészi tisztségére. A versenyvizsga nyerteseit, Tiberiu Nitut és Ioan Irimiét azonban a CSM alkalmatlannak találta a tisztségre, kinevezésüket az államfő elutasította. Traian Băsescu arra hivatkozott, hogy a miniszter által meghirdetett szelekciós folyamat nem volt eléggé átlátható, nem motiválta eléggé a jó képességű ügyészeket a versenyvizsgán való részvételre.

A kinevezések ügyében fordulatot jelentett, hogy Mona Pivcnierut alkotmánybírónak nevezte ki a szenátus, így ideiglenesen Victor Ponta vette át az igazságügyi miniszteri tisztséget. A kormányfő múlt héten jelezte először, hogy ebben a kérdésben kompromisszumra törekszik az államfővel.

Ennek a kompromisszumnak a lényege az lett volna, hogy Traian Băsescu elfogadja Victor Ponta jelöltjét a legfőbb ügyészi posztra, cserében pedig Laura Codruța Kövesi kerül a DNA élére. Ez a politikai alku ellentmondott a brüsszeli ajánlással, ám a „gyorsított eljárásnak” nagy előnye lett volna, hogy véget vet a vádhatóságnál hónapok óta húzódó ideiglenességi állapotnak. Korábban az Európai Bizottság is a két poszt mielőbbi betöltését szorgalmazta.

Cikkünk frissül

 








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X