Augustin Lazăr: az alkotmánybíróság döntései csak a jövőre nézve érvényesek


-A A+

A jogerős bírósági döntések törvényerővel bírnak, az alkotmánybíróság döntései pedig csak a jövőre nézve érvényesek - jelentette ki Augustin Lazăr a Digi 24-nek adott hétfő esti interjúban.

A legfőbb ügyészt ezt arról a tervezett sürgősségi kormányrendeletről mondta, amely lehetőséget teremtene a jogerősen elítélt személyeknek, hogy semmisségi folyamodványt nyújtsanak be az ítélet ellen.

„A jogerős bírói döntések törvényerővel bírnak, mindenkinek bíznia kell bennük, és aki magára vállalja ennek felelősségét, annak fontolóra kell vennie, hogy a büntetőjogi törvények visszamenőleg nem érvényesek, mint ahogy azt is, hogy az alkotmánybíróság döntései a jövőre vonatkoznak. Ezek nagyon érzékeny kérdések, és alaposan el kell gondolkodnia rajtuk annak, aki ilyen irányú sürgősségi kormányrendeletet tervez” - mondta Augustin Lazăr.

Tudorel Toader igazságügyi miniszter vasárnap este jelentette be, hogy sürgősségi kormányrendeletet készít elő, amelynek alapján a „törvénytelenül összeállított” öttagú bírói testületek által meghozott jogerős döntések ellen semmisségi folyamodványt lehetne majd benyújtani.








EZT OLVASTA MÁR?

X