Huszonnégyen részesültek Ezüstfenyő-díjban Marosvásárhelyen


-A A+

Az RMDSZ 17. alkalommal díjazta szombaton azok munkáját, akik jelentős szerepet vállaltak a közösségi javak és a szülőföld visszaszerzésében, valamint a szövetség programjának megvalósításában. Az elismeréseket Kelemen Hunor szövetségi elnök 24 személynek adta át Marosvásárhelyen.

 

A politikus beszédében úgy fogalmazott: az elmúlt száz év az újrakezdés történelme volt, egyéni és közösségi szinten is. „Kisemmizett közösségnek kellett talpra állnia 1989 után, és ez a közösség építkeznek. A díjazottak tégláról téglára építették az újrakezdés történelmét” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

A politikus köszönetet mondott a díjazottak tevékenységéért. „Arra kérjük őket, hogy folytassák azt a munkát, amit elkezdtek a közösségükben” – fogalmazott Kelemen Hunor. A díjazottak:

  • Balázs Attila, az RMDSZ gazdasági igazgatója
  • Balta János író, újságíró
  • Dr. Barra Zoltán szilágycsehi orvos, az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének alapító tagja
  • Berki Edith, az RMDSZ sarmasági szervezetének elnöke, helyi tanácsos, a sarmasági Nőszervezet elnöke, a Szilágy megyei Nőszervezet alelnöke
  • Bokor Sándor, Parajd község polgármestere,
  • A Búzavirág Néptáncegyüttes
  • Ciubotariu Simon római katolikus pap 
  • Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője
  • (Post-mortem Ezüstfenyő-díj) Dima Levente, a Szövetség Zágoni szervezetének korábbi elnöke és Zágon község néhai alpolgármestere
  • Dukrét Géza tanár, helytörténész, néprajzkutató, műemlékvédő
  • Farkas Aladár, gyergyószentmiklósi önkormányzati képviselő
  • Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, az Alcsík Kistérség Fejlesztési Társulás elnöke
  • Laczikó Enikő Katalin államtitkár, az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezetője
  • Ladányi Árpád Csaba ügyvéd, az RMDSZ Fehér megyei szervezetének elnöke
  • Jakab László, az RMDSZ bihardiószegi szervezetének elnöke, tanácsos, és a helyi református egyházközség főgondnoka
  • Kádár György, Újmosnica község alpolgármestere,
  • Kereskényi Gábor, az RMDSZ szatmárnémeti szervezetének elnöke, Szatmárnémeti polgármestere
  • Kovács Irén Erzsébet kisebbségi oktatásért felelős államtitkár
  • Makkai László, az RMDSZ kolozsvári szervezet hidelvei körzetének elnöke, a Szövetség alapító tagja 
  • Rémán György, Sajóudvarhely alpolgármestere,
  • Prof. Dr. Szabó Béla, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Tanszék, a Marosvásárhelyi 1. sz. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, valamint a MOGYE Magyar Tagozatának vezetője
  • Széll Lőrincz, az RMDSZ Hunyad megyei szervezetének ügyvezető elnöke, a Hunyad Megyei Sport és Ifjúsági Hatóság vezetője,
  • Székely Szidónia tanárnő
  • Pesek Szilárd Zoltán önkormányzati képviselő, tanár







EZT OLVASTA MÁR?

X