Kelemen Hunor az SZKT ülésén: a szövetség- és közösségépítésnek folytatódnia kell


-A A+

FRISSÍTVE: A közösségépítésnek folytatódnia kell, ehhez az RMDSZ-nek szövetségesekre is van szüksége – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Szövetségi Képviselők Tanácsának pénteki, marosvásárhelyi ülésén tartott beszámolójában. A politikus a közelgő tisztújító kongresszus és a májusi EP-választások tétjét vázolta beszédében. A "Szövetség a jövőért" mottójú kongresszuson minden eddinél nagyobb számú küldött vesz részt. 

A február végi tisztújító RMDSZ-kongresszust előkészítő ülését tartotta pénteken a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT). Kelemen Hunor szövetségi elnök a szokásos politikai beszámolója elején jelentette be, hogy a Kolozsváron, február 22-23-án tartandó értekezlet mottója „Szövetség a jövőért” lesz. A politikus is a szövetségkötések jelentőségére hegyezte ki beszédét.

 

Kelemen Hunor emlékeztetett, az RMDSZ számára az elmúlt néhány hónap is a szövetségépítés jegyében telt. „A legfontosabb szövetségesünk az erdélyi magyarság. Azonban azért, hogy érdekeinket érvényesíteni tudjuk, szövetségeseket kell keresnünk. Ez így volt az elmúlt 28 évben. Szövetségkötésre van szükség önkormányzati szinten, Bukarestben és nemzetközi szinten is. De a szövetségkötés nem jelent értékazonosságot, ideológiai elkötelezettséget” – jelentette ki az RMDSZ elnöke.

Kelemen Hunor reagált azokra a bírálatokra, amelyek a PSD-ALDE-vel kötött parlamenti együttműködésért érik a szövetséget. Emlékeztetett: az RMDSZ próbált az ellenzékkel párbeszédet folytatni, annál is inkább, mert egy részük tagtárs is az Európai Néppártban. „Legutóbb a bizalmatlansági indítvány előtt tárgyaltunk velük, de nem jutottunk túlságosan messzire. Kiderült számomra, hogy nem is akarnak kormányozni, nem tudják egymás miniszterelnök-jelöltjét elfogadni” – részletezte.

Kitért arra is, hogy az RMDSZ az elmúlt hónapokban több esetben is együtt szavazott az ellenzékkel, és egyik alkalommal sem volt meg a parlamenti többség. A PSD-ALDE-vel ugynakkor értek el eredményeket, de voltak kudarcaik is. „Ez az együttműködés kompromisszumokat jelent, de nem azonosulást. Érdekeink vannak, amelyeket a pragmatizmus jegyében követnünk kell” – fogalmazott a politikus.

Bírálatok a kormánynak

Kelemen Hunor a beszámolójában kifejtette: felelőtlenség és mulasztás, hogy a kormány nem dolgozta már tavaly ki a költségvetés tervezetét, és várhatóan rendkívüli ülésszak sem lesz a törvény elfogadására. „Közben káosz van, senki nem tud tervezni, mindenki takaréklángon él. Ha februárban lesz költségvetési törvény, leghamarabb március végén hirdetik ki. Ez rossz, elfogadhatatlan” – jelentette ki.

A szövetségi elnök bírálta a kormány által a múlt év végén elfogadott adóügyi intézkedéseket is. „A sürgősségi rendeletbe foglaltakat még alkalmazni sem lehet, növelik a káoszt. Ha szükség van az adótörvénykönyv módosítására, ezeket időben elő kell készíteni” – hangsúlyozta.

Kelemen szerint az EU Tanácsának soros elnöki mandátumát Románia „furcsán” kezdte. Úgy fogalmazott: néhány miniszter e heti brüsszeli szereplése „egészen komikusra sikeredett”. Ezzel elsősorban Petre Daea mezőgazdasági tárcavezető brüsszeli bemutatkozására utalt. Úgy vélekedett: a román soros elnökség egyetlen kézzelfogható eredménye az ország schengeni csatlakozása lehet. „Románia teljesíti a csatlakozás technikai feltételeit, mesterségesen tartják távol az övezettől. Kíváncsi vagyok, hogy a román diplomácia mit tesz ezen a téren” – fogalmazott a politikus.

2019 kihívásai

Kelemen Hunor az idei év legnagyobb kihívásának a májusi európai parlamenti választásokat nevezte. Megjegyezte: az RMDSZ elkezdte a felkészülést erre a megmérettetésre. Az EU jelenlegi állapotára kitérve hangsúlyozta: az Európai Unióval önmagában semmi baj nincs, és nincs is alternatívája, mert a tagállamok egymagukban nem tudnak helytállni a globális gazdasági versenyben.

„Az EU gazdaságilag erős, de politikailag és katonailag gyenge. Az Uniónak ezért változnia kell. Sokan a vezetői közül úgy gondolják, hogy az embereket nem kell meghallgatni. Nekik kell megváltozniuk” – vélekedett az RMDSZ elnöke. A politikus fontosnak nevezte, hogy az EU változásának az erdélyi magyar közösség is részese legyen. Emlékeztetett, hogy az RMDSZ az Európai Néppárt tagja, és az EPP lesz várhatóan a legerősebb frakció az EP-ben.

Kelemen Hunor az európai őshonos kisebbségek kérdését prioritásnak nevezte. Szavai szerint olyan útépítésbe kezdett az RMDSZ a Minority Safepack kezdeményezéssel, amire nem volt precedens az EU-ban. „Bízom abban, hogy partnereket tudunk szerezni az útépítés folytatásához. Erős Uniót, fejlődő Erdélyt szeretnénk” – jelentette ki a politikus, arra kérve az SZKT tagjait, hogy tekintsék majd az EP-jelöltek mindegyikét a magukénak.

Az RMDSZ saját jelöltlistájára várja az erdélyi magyar pártok jelöltjeit az EP-választásokon. Az RMDSZ kész együttműködni a Magyar Polgári Párttal (MPP) az európai parlamenti (EP) választásokon, de nem fogadja el az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) javaslatát, hogy alkossanak hárompárti választási koalíciót, mondta Kelemen Hunor az SZKT ülésének szünetében tartott sajtótájékoztatón. Újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: a választási koalíció azt jelentené, hogy a szövetség feladja identitását. Kelemen Hunor kijelentette: azt tudják ajánlani az RMDSZ-szel versenyző pártoknak, hogy jöjjenek jelöltjeikkel az RMDSZ listájára, "az RMDSZ listája nyitva áll bárki számára". Hozzátette: a szövetség március elsejéig rangsorolja jelöltjeit. 

A kongresszus tétje

A szövetségi elnök kongresszus tétjéről elmondta: ez nem a tisztújítás eredménye lesz, hanem egy olyan jövőkép megmutatása, amely itthon maradásra készteti a fiatalokat. Szavai szerint az RMDSZ-nek meg kell erősítenie a reményt a fiatalokban, hogy a szülőföldön lehetséges a tervezés. A kongresszus erről stratégiai dokumentumot fogad majd el Kolozsváron.

Kelemen Hunor hangsúlyozta, az RMDSZ-nek a közösségépítést folytatnia kell.  Ehhez meg kell találni a rendelkezésre álló forrásokat, beleértve a magyar kormánytól kapott támogatásokat is. „Nagy próbatétel előtt állunk, de ha őszintén elmondjuk, mit tettünk és miért tettünk, a közösségünk meg fogja érteni. Szövetségkötés nélkül elszigeteltségre vagyunk ítélve. Szembe kell nézni a bírálóinkkal, ebből csak építkezni lehet” – zárta politikai beszámolóját a szövetségi elnök.

Ismert a kongresszus programja

A Kelemen Hunor beszámolóját követő politikai vita után Porcsalmi Bálint kapott szót. Felidézte, hogy két éve választották ügyvezető elnökké, és az a két év „minden igyekezet ellenére” a védekezéssel telt el. Hangsúlyozta, a következő időszakban az építkezést kell fókuszba állítani. „Minden energiával a jövőtervezésre kell figyelnünk” – jelentette ki az ügyvezető elnök. Kelemen Hunorhoz hasonlóan úgy vélekedett: ehhez a munkához szövetségesekre van szüksége az RMDSZ-nek.

Porcsalmi Bálint közölte, a kongresszus időpontjában kezdik el az aláírásgyűjtéseket az EP-választásokra, s Kolozsváron bemutatkoznak az RMDSZ jelöltaspiránsai is. Az ügyvezető elnök a kongresszus részletes programját is ismertette:

Péntek

  • házigazdák köszöntője
  • romániai és külföldi meghívott politikai vezetők beszédei
  • Kárpát-medencei magyar összefogás az EP-választásokra
  • az RMDSZ szervezetépítési díjainak átadása

Szombat

  • a szövetségi elnök beszámolója
  • az RMDSZ-testületek vezetőinek tájékoztatója
  • politikai vita
  • alapszabályzat-módosítás
  • programmódosítás
  • stratégiai dokumentum bemutatása
  • fölszállott a listára - az EP-jelöltek vitája
  • a szövetségi elnök megválasztása

Az ügyvezető elnök elmondta, 983 küldött vesz részt a kongresszuson, ez az eddigi legnagyobb létszám, emellett 200 meghívott jelenlétére is számítanak. Egy okostelefon-applikáció is készül a politikai eseményre, amelynek segítségével a küldöttek regisztrálhatnak is.

Nem módosul az alapszabály

Hegedüs Csilla ügyvezető alelnök a programmódosítás tervezetét ismertette. Elmondta, hogy kivették azokat a pontokat, amelyek már teljesültek, és új célok kerültek be, majd ismertette a fontosabb módosításokat. Az SZKT tagjai fejezetenként szavazva elfogadták a javaslatokat.

Az alapszabály-módosítási javaslatokat – szám szerint négyet – Nagy Zoltán ügyvezető alelnök ismertette. Tájékoztatása szerint az alapszabály-módosító bizottság mind a négy javaslatot elutasította. Ezt a döntést az SZKT tagjai is megerősítették szavazatukkal, így az RMDSZ alapszabálya a kolozsvári kongresszuson nem fog változni.








EZT OLVASTA MÁR?

X