Kétnapos erdélyi körúton tájékozódik Navracsics Tibor uniós biztos


-A A+

Kétnapos körútra érkezett Erdélybe Navracsics Tibor. A kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi EU-biztos Hegedüs Csillával, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnökvel tartott szerdán sajtótájékoztatót Kolozsváron. 

Az Európai Bizottság magyar tagja elmondta, többek között a kultúra és oktatás terén dolgozókkal, egyházi vezetőkkel egyeztet az erdélyi körútján. A kulturális örökség európai évéről kijelentette: ennek az volt a célja, hogy a helyi és regionális közösségek számára is lehetőséget adjanak egyrészt saját identitásuk felfedezésére, másrészt megtalálják a közös pontokat, amelyek mentén az európai identitás felépíthető.

Ennek köszönhetően több millió embert mozgattak meg Európa-szerte, a programokat pedig folytatni szeretnék a tavaly decemberi zárást követően is - momndta az EU-biztos. Navracsics rámutatott, Európa egymás mellett élő, sokszínű közösségek sokaságát tudja felmutatni. 

A következő uniós költségvetési keret meghatározásában az erdélyi körúton elhangzó véleményeket, kezdeményezéseket is próbálják beiktatni, mondta Navracsics, emlékeztetve arra, hogy a tervek szerint az Erasmus Plus program költségvetését vélhetően meg tudják duplázni, több fiatalt érve így el. A Kreatív Európa program költségvetése harmadával bővül, segítve a helyi közösségek együttműködését kulturális kezdeményezéseken keresztül - jelentetet ki.

A biztos a MOGYE-ügyről úgy fogalmazott: két éve maga is levélben fordult a román oktatási miniszterhez ebben a kérdésben, eszköze azonban nincs arra, hogy orientálja a tagállami tárcavezetőket. Szavai szerint örvend annak, hogy a marosvásárhelyi katolikus iskola ügye rendeződött, arról pedig csak most hallott, hogy az egyetemen újabb problémák merültek fel. Hangsúlyozta azonban: "nem szerencsés megoldás" a vizsga előtt nem sokkal megváltoztatni a rendszert, fogalmazott. Hozzátette: ha a vásárhelyi magyarság és az egyetemen dolgozók nem tudnak közös nevezőre jutni, akkor nehéz lesz megoldást találni. Az erdélyi magyar sportéletet magyarországi támogatásáról, a román válaszreakcióiról úgy fogalmazott: Romániának sem árt, ha létesítmények jönnek létre. "Pozitív végösszegű játszmáról van szó, amelynek nyertesei a fiatalok lesznek" - fogalmazott.

Hegedüs: nem az a cél, hogy hisztériázzunk

A kulturális örökség európai évében 168 millió eurós támogatást hívtak le Romániában az erdélyi magyar épített örökség felújítására - mondta el Hegedüs Csilla. A EP-jelöltaspiráns kiemelte: számos kérdésben csökkenni látszanak a támogatások, amelyek az erdélyi magyarság számára prioritásnak számítanak. Éppen ezért mutatják be Navracsics Tibornak azokat a problémákat, amelyeket ki kell küszöbölni Erdély erősebbé tételéért.

Hegedüs beszélt arról is: képviselői programjában azt vállalta, hogy megmutatja Romániai igazi arcát, a magyar kisebbség gondjait, legyen szó egyházi tulajdonok visszaállamosításáról, nyelvi jogokról és így tovább. Akikkel a biztos találkozik a körútján, majd elmondják a maguk problémáit, és ez fontos, hiszen Navracsics az első EU-s biztos, aki körbejárja Erdélyt. "Nem az a cél, hogy hisztériázzunk, hanem, hogy higgadtan megbeszéljük a problémáinkat és megoldást találjunk ezekre" - fogalmazott Hegedüs.

Többnyire olyan helyekre látogat el a biztos, amelyeket EU-s támogatásokból újítottak fel, de pedagógus-fórumon is részt vesz. Navracsics Tibor Sepsiszentgyörgyre, Csíkszeredába, Csíksomlyóra és Nagyváradra is ellátogat.








EZT OLVASTA MÁR?

X