Csíksomlyót is felkereste Navracsics Tibor uniós biztos


-A A+

Hargita megyébe látogatott csütörtökön Navracsics Tibor. Az Európai Bizottság kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztosa a csíksomlyói kegytemplomot is meglátogatta, ezt követően sajtótájékoztatón ismertette látogatásának célját.

Navracsics Tibor fontos feladatának nevezte, hogy a tagállami látogatásai során a főváros mellett a különböző régiókba is ellátogasson, hiszen az a terület, amelyért felelős, nem korlátozódik a fővárosokra. Ugyanakkor hozzátette, hogy az unió jelmondata mentén – „Egyesülve a sokféleségben” – az olyan régiók, mint Székelyföld, helyi identitásai, értékei, erősítik Európát. Navracsics Tibor ugyanakkor a 2018-ban meghirdetett Kulturális Örökség Európai Éve szempontjából is fontosnak tartotta látogatását, figyelembe véve az erdélyi kulturális és épített örökség hozzájárulását az Unió sokszínűségéhez.

Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba ennek szellemében kérte a biztos támogatását a csíkszépvízi örmény templom ügyében, amelyet Hargita Megye Tanácsa Europa Nostra díjra terjesztett fel. „A legfontosabb dolog, amellyel az Európai Uniónak mielőbb foglalkoznia kell, az az agyelszívás jelenségének megfordítása, és lassan úgymond kézelszívásról is beszélnünk kell, hiszen a szakképzett emberek is kivándorolnak. Ennek közvetlen hatása olyankor is megmutatkozik, amikor megnyert EU-s pályázatok kivitelezésére nem jelentkeznek vállalkozások” – hívta fel a figyelmet Borboly Csaba.

Az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke, Hegedüs Csilla elmondása szerint az elkövetkező időszakban csökkenthetik mindazon EU-s alapokat, amelyekből számos beruházás megvalósult, és amelyekből a települések mindeddig az infrastruktúrájukat jelentősen fejleszteni tudták.

„Fontos, hogy elhozzunk Erdélybe minden olyan döntéshozót, aki változtatni tud sorsunkon, aki el tudja nekünk mondani, hova tudunk pályázni, mit tudunk pályázni, annak érdekében, hogy még jobban fejleszthessük Erdélyt, Székelyföldet. Ki kell harcolnunk az őshonos nemzeti kisebbségekre vonatkozó európai uniós jogszabályt” – hangsúlyozta az ügyvezető alelnök.

Korodi Attila ráirányította a figyelmet a csíkszéki települések látványos infrastrukturális fejlesztéseire. Az RMDSZ-es képviselő szerint mindez nem valósulhatott volna meg az uniós fejlesztési programok nélkül, amelyek hiányában a székelyföldi települések hátrányos gazdasági és szociális helyzetben lennének. A képviselő hangsúlyozta, hogy a székelyföldi településeknek élniük kell az Európai Unió nyújtotta lehetőségekkel, ugyanakkor az is fontos, hogy a folyamatosan átalakuló európai uniós rendszerhez mennyire tudunk alkalmazkodni, véleményt megjeleníteni és az eredményeknek a részesei lenni. 

Korábban Navracsics Tibor részt vett a Hargita Megye Tanácsa által a régiók és városok európai hete (EWRC) keretében Brüsszelben szervezett Brain Drain: a one way ticket elnevezésű konferencián is.








EZT OLVASTA MÁR?

X