Leghamarabb júniusban lehet Romániának új főügyésze


-A A+

A Legfelsőbb Bírói Tanács (CSM) június 3-án véleményezi azoknak a jelölteknek az alkalmasságát, akiket ideiglenes igazságügyi miniszterként a kormányfő javasolt a megüresedett főügyészi tisztségre. A CSM szerdán közölte vizsgáztatásuk menetrendjét.sedinta-CSM

Eszerint a jelölteknek április végéig be kell mutatniuk mindazokat a dokumentumokat, amelyeket a törvény kér a tisztség betöltéséhez, májusban pedig be kell nyújtaniuk az intézményvezetési elképzeléseikről szóló menedzseri tervet. Az interjúkat május utolsó napjaiban tartják a CSM székhelyén. A bírák és ügyészek szakmai és érdekvédelmi szervezete csak ezt követően foglal állást a jelöltek alkalmasságáról.

A CSM szerdai közleményében emlékeztetett arra, hogy a törvény szerint 60 nap áll a rendelkezésükre véleményt alkotni a jelöltek szakmai és intézményvezetői képességéről. Mint ismert, a főügyészeket az államfő nevezi ki, és nem kötelező figyelembe vennie a CSM véleményezését.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X