Tőkés László: a magyar EP-lista harmadik helye legyen az EMNP-MPP közös jelölté


-A A+

Tőkés László szerint az erdélyi magyarság akkor érhetné el a legjobb eredményt a májusi európai parlamenti választáson, ha a magyar pártok választási koalíciója állítana listát, és ezen az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) közös jelöltje kerülne a harmadik helyre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) két jelöltje mögé.

Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke egy pénteki temesvári sajtótájékoztatón beszélt erről. Felidézte: a Románia EU-csatlakozásakor 2007-ben tartott EP-választásokon, amikor független jelöltként indult, 176 ezer szavazatot szerzett, az RMDSZ pedig 282 ezer szavazattal juttatott be két jelöltet az Európai Parlamentbe.

Hozzátette: a 2009-es EP-választásokon, amikor az RMDSZ-szel közösen állított jelöltlistát vezette, 431 ezren szavaztak az összefogás listájára, és a gyér román választási jelenlét miatt a magyar lista a szavazatok 8,92 százalékát szerezte meg, ami három képviselő bejutását eredményezte.

Tőkés László úgy vélte: most is az összefogás lenne a szavazatmaximalizálás legjobb eszköze, az erdélyi magyarok pedig a Kárpát-medencei magyar képviseletet és a migrációellenes erőket erősíthetnék az EP-ben. Tőkés László szerint Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke lehetne az EMNP és az MPP közös jelöltje az erdélyi magyar listán. Kijelentette: „ha Szilágyi Zsolt nem lenne, ki kellene találni”.

A sajtótájékoztatón szintén részt vevő Toró T. Tibor, az EMNP ügyvezető elnöke hozzátette: Szilágyi Zsolt 14 évig volt képviselő a román parlamentben, ahol a külügyi bizottságban tevékenykedett, és 12 éve vezeti Tőkés László brüsszeli irodáját. Úgy vélte: a munkája során szerzett tapasztalattal  „olyan értéke az erdélyi magyarságnak”, akihez hasonló nincs a román pártokban. Toró T. Tibor az MTI kérdésére elmondta: a javaslatról még nem egyeztettek az MPP-vel.

Mint ismert, az MPP befutóhelyet kért az RMDSZ listáján jelöltje, Márton Zsuzsanna polgármester számára, az EMNP pedig gyakorlatilag ugyanazt azt javasolta, amit most Tőkés László: állítson a három párt koalíciós jelöltlistát, melyen a néppártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselje.  Minderre Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke a Maszolnak nyilatkozva úgy reagált: az MPP igényét a befutó helyre „aránytalannak és méltánytalannak” tartják, az EMNP koalíciós javaslatát pedig elutasítják.








EZT OLVASTA MÁR?

X