RMDSZ: jelentős erdélyi fejlesztések is bekerültek az idei költségvetésbe


-A A+

Az RMDSZ-szel folytatott egyeztetések nyomán megnégyszerezte a kormány az észak-erdélyi autópálya kivitelezésére eredetileg tervezett összeget, illetve az erdélyi magyar közösség számára fontos további fejlesztések is bekerültek az idei költségvetés tervezetébe – jelentette ki a Maszolnak hétfőn Cseke Attila.

A szenátusi frakcióvezetőt a kormány által pénteken elfogadott büdzséváltozatról kérdeztük, amelyet ezen a héten vitat meg a parlament. A politikus értékelése szerint „ezek a számok sokkal jobbak”, mint a pénzügyminisztérium által korábban közzétett tervezeté. Az RMDSZ frakciói azonban csak a pénteki végszavazás előtt döntik el, hogy támogatják-e a költségvetési törvényt.

Megoldódott az önkormányzatok finanszírozása

Cseke a korábbi változathoz képesti előrelépések közé sorolta, hogy a tervezet szerint önkormányzatok már le tudják fedni a rájuk hárított szociális többletköltségeket. A megyei önkormányzatok a lakosonkénti 400 lej helyett 450 lej finanszírozást kapnak, a községek lakosonként 1000 lejes támogatást (településenként minimum 2 millió lejt), illetve a jövedelemadó 5 százalékról 7,5 százalékra emelik azt az összeget, amelyet a megyei önkormányzatok visszaosztanak a településeknek a helyi problémák megoldására.

Az is eldőlt, hogy a kormány eredeti elképzeléseitől eltérően az önkormányzatoknak nem kell fedezniük az egyházak nem klerikális személyzetének (például kántorok, harangozók) fizetését. Emellett a megyei önkormányzatok idén az eredetileg tervezett 300 millió lej helyett 600 millió lejt kapnak a megyei és községi utak korszerűsítésére.

Kórházfejlesztések erdélyi megyékben

Cseke Attila tájékoztatása szerint az RMDSZ kérésére a tervezetbe kerültek az erdélyi magyar közösségek számára is fontos beruházások. E szerint a pénzt különítenek a nagyszalontai körgyűrű megépítésére, jelentős kórházi befektetésekre (felújításokra, eszközvásárlásokra) Kovászna, Maros, Szilágy és Hargita megyében, a marosvásárhelyi repülőtér további korszerűsítésére, a szatmárnémeti megyei könyvtár új székházának megvásárlására. Ugyanakkor a Kovászna megyei tanácsnak előirányoztak egy összeget, amivel a brassói repülőtér megépítését támogathatják, Kolozsváron és Csíkszeredában pedig magyar pedagógus-továbbképző központokat (irodákat) hoznak létre.

Több jut az észak-erdélyi autópályára

A politikus kérdésünkre elmondta, az észak-erdélyi autópályából 39 km épülne meg idén a közúti infrastruktúráért felelős társaság (CNAIR) számára elkülönített összegből. Ebből 5 km a magyar-román határhoz közeli szakasz, a többi pedig a Marosvásárhely és Aranyosgyéres közötti szakasz különböző ütemei.

„Az utóbbi idők történései alapján mi megvárnánk a tetteket, de azt sikerült elérnünk, hogy az eredetileg elképzelt 164 millió lej helyett 702 millió fordít idén a kormány az észak-erdélyi autópályára. Azért a kivitelező számára is fontos tudni, hogy a költségvetésben már elkülönítettek pénzt a munkálatokra” – tette hozzá a szenátusi frakcióvezető.

Mi a válasz Pontának?

Arra a kérdésünkre, miként kommentálja Darius Vâlcov miniszterelnöki tanácsadó kijelentéseit, miszerint az RMDSZ-szel folytatott múlt heti tárgyalásokon 99 százalékban sikerült megoldást találni a költségvetéssel kapcsolatban felmerülő kérdésekre, Cseke Attila kijelentette: „maradt még egy százalék, amire megoldást kell találni”.

Arra a kérdésünkre, mi a válasza a Pro Románia elnöke levelére, amelyben Victor Ponta arra kéri az RMDSZ-t, ne támogassa a költségvetést, a frakcióvezető úgy fogalmazott: ha a volt kormányfő előállna egy ennél jobb büdzsé-tervezettel, és biztosítani tudná az elfogadásához szükséges parlamenti többséget, akkor erről szívesen tárgyalnának.








EZT OLVASTA MÁR?

X