Tiltakoznak a Kövesi állítólagos korrupciós ügyét kivizsgáló ügyészek


-A A+

„Nagyon veszélyes nyomásgyakorlásnak” és „teljesen megalapozatlan támadásnak” ítélte csütörtöki közleményében az igazságszolgáltatás szereplőinek bűncselekményeit kivizsgáló ügyészségi részleg (SIIJ) azokat a sajtóban megjelent nyilatkozatokat, amely szerint a testület egyféle „kivégző osztagként”, „politikai gumibotként” működne a hatalmon lévő pártok irányításával.

A nyilatkozatok azt követően jelentek meg (elsősorban ellenzéki politikusok részéről), hogy az SIIJ gyanúsítottként beidézte Laura Codruţa Kövesi, a korrupcióellenes ügyészség (DNA) volt főügyészét, aki az első számú esélyes az európai főügyészi tisztségre.

A közlemény szerint minden megfélemlítési kísérlet megengedhetetlen nyomásgyakorlást jelent az SIIJ munkatársaira. Kifejtik: a törvények szigorú tiszteletben tartásával járnak el, függetlenül a gyanúsított személyétől és rangjától, és egyben felkérik a politikai pártok és a közvélemény alakítóinak képviselőit, hogy tartózkodó álláspontra helyezkedjenek, a szólásszabadságot pedig egy „mérsékelt és kiegyensúlyozott” politikai diskurzus ésszerű szintjére korlátozzák.

Laura Codruţa Kövesi csütörtökön jelentette be, hogy szerda este idézést kapott az újonnan létrehozott ügyészségtől, amely szerint hivatali visszaéléssel, vesztegetés elfogadásával és hamis tanúzással gyanúsítják. Az ügy Sebastian Ghiţă volt parlamenti képviselő feljelentése nyomán indult, és Nicolae Popa, az Országos Fejlesztési Alap (FNI) volt igazgatójának hazahozatalával kapcsolatos.








EZT OLVASTA MÁR?

X