El akarta törölni a PSD a „gyerekpénz” növelését, ez lett belőle


-A A+

Alkotmányellenességre hivatkozva el akarta törölni a Szociáldemokrata Párt (PSD) a költségvetés csütörtöki vitáján elfogadott módosító javaslatot, amely szinte megkétszerezi a gyermeknevelési pótlékot. A csütörtök esti frakcióülésükön végül a költségvetési deficit mellett döntöttek. Így március elsejétől nő a „gyerekpénz”.

Mint ismert, a parlament plénumában csütörtökön zajlott a költségvetési törvény tervezetének vitája. Ennek során a Nemzeti Liberális Párt egyik képviselője beterjesztett egy módosító indítványt, amely 2019. március elsejétől két éves korig 300 lejre, 2 és 18 év között 150 lejre nő a gyermeknevelési pótlék. Ennek összege jelenleg 200, illetve 84 lej.

Az indítvány szerint a „gyerekpénz” megemelésére év végéig 2,13 milliárd lejre van szükség. A módosítás előterjesztője szerint ezt a pénzt abból a többletből fedeznék, amely a nyugdíjalapban keletkezett a társadalombiztosítási hozzájárulásoknak a munkáltatóról az alkalmazottra való átruházásával.

A kormánypárti képviselők és szenátorok bojkottálták a szavazást az indítványról, hat politikus kivételével, akik támogatták az elfogadását. A módosítást végül nagyon szoros volt eredménnyel szavazták meg: 123-an támogatták, 119-en ellenezték. A mérleg nyelvét a RMDSZ 18 támogató szavazata jelentette.

A történtek után a kormánypártok a szavazás megismétlését kérték, ám ez a házszabályba ütközött volna. Ezért Liviu Dragnea, a PSD elnöke behívatta az irodájába Eugen Teodorovici pénzügyminisztert és az ülésvezető Florin Iordache képviselőt, hogy megoldást keressenek a pótlék növeléséhez szükséges pénz előteremtésére.

Utóbb ülést tartott a PSD két frakciója. A HotNews értesülései szerint felmerült az a megoldás, hogy az aznap elfogadott törvénymódosítást töröljék, arra hivatkozva, hogy alkotmányellenes a nyugdíjalapban lévő pénzt más célokra fordítani. Végül inkább az a döntés született, hogy a módosító indítványt „nem bántják”, inkább megnövelik a költségvetési deficitet az eredetileg tervezett 2,55 százalékról 2,76 százalékra. Ez azt jelenti, hogy kölcsönből fedezik a „gyerekpénz” megemelését.








EZT OLVASTA MÁR?

X