Nem hatja meg az orosz fenyegetőzés a védelmi minisztert
Gabriel Leş védelmi miniszter megerősítette, hogy Oroszország fenyegetőzései ellenére fel sem merül a Deveselun levő rakétaelhárító rendszer felszámolása.
A România TV-nek nyilatkozó védelmi miniszter elmondta, tárgyalt az ügyről hivatali kollégáival a NATO-tagállamok védelmi minisztereinek találkozóján, és "természetesen szóba se jön a rakétaelhárító rendszer felszámolása." Hozzátette, minden módszerrel próbálták megértetni az orosz féllel, hogy a deveselui bázis a védekezést szolgálja, Oroszország azonban ennek ellenére is provokációkkal, sőt néha fenyegetőzéssel reagál.
"A Deveselun lévő rakétaelhárító rendszer defenzív jellegű. Ezt a tényt állandóan hangoztatom, mert ez az igazság, nem is érdemes másról beszélni és átvenni Oroszország retorikáját. (...) Oroszország utóbbi lépései ismeretében számítottunk mindenféle provokációkra. Ezek várhatóan a jövőben is folytatódni fognak. Ismétlem: a NATO nagyon szilárdan kitart döntései mellett, valamint a szövetségeseinek nyújtott védelmi pozíciójában" - jelentette ki Gabriel Leş, leszögezve, hogy ez az álláspont változatlan marad függetlenül attól, hogy 'mit nyilatkozik Putyin vagy valaki más.'
Gabriel Leş azt is közölte, szeretné, hogy a "fenyegetés" kifejezés helyett a "provokálás" szót használnák ezentúl, mert a fenyegetés szó meglehetősen súlyosan hangzik - írja az Agerpres.
- 33044 órája
NBA: Stephen Curryt nézni egy sima edzésen is élmény (VIDEÓ) - 33046 órája
Kiváltságokkal jár majd a koronavírus elleni oltás beadatása? - 33046 órája
Férfi kézi BL: vesztes finálék után végre győzni szeretne a Telekom Veszprém - 33047 órája
Megkéselte a szomszédja, mert túl hangosan horkolt - 33049 órája
Ilyen igazolást kapunk a koronavírus elleni oltás után - 33049 órája
„Imádkozz, és törekedj a jóságra” – így nevelte fel hét gyermekét a 101 éves, székelyföldi Marcsa néni