Boda József: az a baj, hogy beteg az egész rendszer


-A A+

„Beteg a rendszerünk, valami nagyon nincs rendben” – jelentette a maszol.ro-nak csütörtökön Boda József. A politikai elemzőt arra kértük, kommentálja a főügyészek kinevezése körüli huzavonát, amely a kormányzó Szociál-Liberális Szövetség (USL) egybenmaradását is megkérdőjelezte.

Boda szerint a történtek azt mutatják, hogy Romániában nem csak a gazdaság, hanem a politikai rendszer is funkcionális válságban van. „A gazdasági helyzet nem javult, sztrájkolnak az Oltchimnél, a Mechelnél, nem született politikai döntést palagázkitermelés és a nemesfémbányászat ügyében, a mezőgazdaság stagnál” – emlékeztetett az elemző, aki szerint a főügyészek körüli politikai háborúskodást elsősorban a közemberek sínylik meg.boda

Emlékeztetett arra is, hogy a lakosság tavaly decemberben nem az USL-re, hanem Traian Băsescu ellen szavazott 70 százalékban. „Az USL-nek akkor sem volt, és most sincs víziója arról, hogy kellene kinéznie Romániának. Nem látom a projektjeiket. Van egy tárca a kormányban, amit úgy hívnak: nagyberuházások minisztériumba, mintha Észak-Koreában lennénk. De ki látta eddig ezeket a nagy befektetéseket?” – fogalmazott Boda.

Az elemző szerint a főügyészek körüli huzavona az USL-t alkotó két nagyobbik párt szerda esti kompromisszumával korántsem ért véget, a végkifejlet pedig megjósolhatatlan. „Nem zárom ki, hogy az államfő nem írja alá Laura Kövesi kinevezését a korrupcióellenes ügynökség élére, annak ellenére, hogy állítólag ő maga ragaszkodott a volt legfőbb ügyész jelöléséhez” – jelentette ki.

Boda az USL-nek nem jósol már hosszú jövőt. „Még egy-két olyan kompromisszum, mint a szerda esti, és a szövetség szétesik” – fogalmazott. Szerinte Victor Ponta reálpolitikus, érdeke az USL egyben tartása, de egyre nagyobb nyomás nehezedik rá a pártja vidéki politikusai, „helyi bárói” részéről. „Ne feledjük, a jelenlegi állás szerint a legnagyobb pártnak a romániai választások történelmében először nem lesz államfőjelöltje. Ezért én nagyon valószínűnek tartom, hogy az USL még az államfőválasztás előtt kettészakad” – mondta az elemző.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X