Ismét kihallgatják Liviu Dragneát a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben


-A A+

Ismét kihallgatják Liviu Dragneát a fiktív alkalmazásokkal kapcsolatos ügyben, miután a legfelsőbb bíróság jóváhagyta a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökének erre vonatkozó kérelmét. A politikust a fellebbviteli pere március 18-ai tárgyalására idézték be.

A PSD-elnököt első fokon három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték a Teleorman Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Vezérigazgatósággal (DGASPC) kapcsolatos ügyben, hivatali visszaélésre való felbujtás miatt. Az ítélet ellen a korrupcióellenes ügyészség (DNA) és a vádlottak egyaránt fellebbezést nyújtottak be. A per még 2018 szeptemberében fellebbviteli szakaszba került, a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai körüli viták miatt azonban több alkalommal is halasztották a tárgyalást.

Hétfőn Liviu Dragnea nem jelent meg a bírák előtt, ügyvédein keresztül azonban azzal az igényléssel fordult a testülethez, hogy hallgassák ki ismét őt is, és több tanút is. A DNA szintén kérte a vádlottak kihallgatását.

A PSD és a képviselőház elnökét azért állították bíróság elé, mert 2006 és 2013 között, amikor a Teleorman megyei tanács, illetve a PSD megyei elnöke volt, állítólag az ő közbenjárására a megyei tanács költségvetéséből fizettek két olyan alkalmazottat, akik valójában nem a gyermekvédelmi igazgatóságnál, hanem a párt megyei szervezeténél dolgoztak.








EZT OLVASTA MÁR?

X