Háromszék: közös RMDSZ-MPP álláspont a régiófelosztásról


-A A+

Közös álláspontot dolgoz ki a háromszéki RMDSZ és az MPP régiófelosztás és következő autonómiatüntetés kapcsán – jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján Kulcsár Terza József. A polgári párt Kovászna megyei elnöke rámutatott, hogy nemzeti ügyekben fontos az együttműködés a magyar politikai szervezetek között.Kulcsar-Terza-Jozsef

Ennek jegyében szerdán egyeztetett Tamás Sándorral, az RMDSZ háromszéki elnökével, és megállapodtak abban, hogy ezután a magyar közösséget érintő minden fontosabb ügyben megpróbálnak közös álláspontot kialakítani, de havonta legalább egy alkalommal tárgyalnak. Tamás Sándor az RMDSZ háromszéki elnöke lapunknak kifejtette: jó irányba halad az MPP-vel való viszonyuk, egyrészt a polgári párti politikusok is nyitottak ez irányba, de az RMDSZ-ben is van fogadókészség.

A szerdai első találkozón az ország régiófelosztása kapcsán ismertették álláspontjukat, és abban mindkét párt háromszéki vezetője egyetértett, hogy Kovászna, Hargita és Maros megyének egy közigazgatási régiót kell alkotnia, marosvásárhelyi központtal. A háromszéki politikusok egyetértettek abban, hogy folytatni kell az autonómiatüntetések sorozatát. Tamás Sándor viszont elfogadhatatlannak tartotta, hogy az RMDSZ pártrendezvényen vegyen részt, ezért arra kérte a polgári párt vezetőjét, illetve a többi magyar szervezetet is, hogy ne a sajtóban közöljék a következő megmozdulás helyszínét és időpontját, hanem arról előzetesen egyeztessenek.tamas

„A március 10-i, marosvásárhelyi tüntetést kisajátította az EMNP, másrészt pedig nem azért mentünk oda, hogy meghallgassuk, amint az RMDSZ-t szapulják, hanem mert hiszünk az autonómia kérdésében” – mutatott rá Tamás Sándor. Egyébként a március 10-i, marosvásárhelyi autonómiatüntetést kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) Állandó Bizottsága hétvégén, Sepsiszentgyörgyön ülésezik, és ott szóba kerül a következő autonómiatüntetés megszervezésének témája is.

Kulcsár Terza József újságírói kérdésre válaszolva kifejtette: egyelőre nem egyeztetnek az EMNP háromszéki vezetőivel, mivel eddigi tapasztalataik szerint a Néppárt helyi vezetői mindig arra hivatkoznak, hogy egy-egy kérdésben csak a szervezet országos vezetése dönthet. „E tekintetben is megújulást megvárunk az EMNP országos kongresszusától” – tette hozzá Kulcsár Terza József. Az EMNP-vel való viszonyban Tamás Sándor azt kifogásolta, hogy a Néppárt egy-egy ügyben a valóságtól eltérő tartalmú sajtóközleményeket hozott nyilvánosságra.








Kapcsolódó anyagok

EZT OLVASTA MÁR?

X