Toader: bírákból is lehet ügyész az Európai Ügyészségen


-A A+

Bírákból is lehet ügyész az Európai Ügyészségen - írja egy pénteken közzétett Facebook-bejegyzésben Tudorel Toader.

Az igazságügyi miniszter ezzel az igazságügyi törvényeket módosító sürgősségi kormányrendelet egyik előírását bírálóknak válaszolt. "Az Európai Ügyészség létrehozásáról rendelkező szabályozás értelmében bírákból is lehet európai ügyész" - áll Toader bejegyzésében.

 

A Romániai Bírák Országos Szövetsége (UNJR) csütörtökön közleményben bírálta az igazságügyi törvényeket módosító, kedden elfogadott sürgősségi kormányrendeletet, és annak felülvizsgálatát kérte a Dăncilă-kabinettől. A bírák szakmai szervezete többek között azt az előírást kifogásolja, miszerint bírák is megpályázhatják az ügyészségi vezetői tisztségeket, amennyiben korábban ügyészként is tevékenykedtek. Az UNJR rámutat, 2017-ben és 2018-ban abból a megfontolásból módosították az igazságügyi törvényeket, hogy minél élesebben válasszák el az egymástól teljesen független bírói és ügyészi pályát, és úgy véli, hogy ez a rendelkezés ellentétes ezzel az elvvel. 








EZT OLVASTA MÁR?

X